A makijivkai lecke

„Szilveszter éjszakáján, éjfél után egy perccel mértek csapást az ukrán fegyveres erők egy amerikai HIMARS-rendszerrel a Donyeck melletti Makijivkában egy olyan szakiskolára, ahol orosz katonákat szállásoltak el. Az ukránok szerint 600 orosz katona halt meg vagy rekedt a romok alatt, az oroszok előbb 63, majd 89 katona halálát és mintegy 150 megsebesülését ismerték el. A halálos áldozatok száma feltehetően még növekedni fog, hiszen az egyelőre eltűntnek nyilvánítottak közül egyre többet azonosítanak, és a súlyos sebesültek között is szedhet még az akció áldozatokat.

»Rá egy napra az oroszok jelentették be, hogy válaszul tüzérségi támadást hajtottak végre, amelyben találat érte a Kramatorszk melletti Druzskovka település vasútállomását, és a mellette található jégcsarnokot.«

Az oroszok szerint az arénát ukrán csapatok elszállásolására használták, és a támadásban megsemmisült többszáz rakéta, és meghalt 168 ukrán katona, súlyosan megsérül 74, 91-en pedig eltűntek. Az ukrán források ezt cáfolják, szerintük a csarnok üres volt, és ilyen felvételeket is közzétettek. A Telegram csatornákon ugyanakkor megjelentek olyan felvételek, amelyeken matracok és használati tárgyak, könyvek láthatók a beomlott csarnokban, amelyet egyértelműen katonák elszállásolására használtak. Az ukrán kommunikáció szerint az oroszok ezzel a hamis hírrel csak a saját közvéleményüket akarják megnyugtatni.

A háború információs viharában nehéz tisztán látni, azonban a rendelkezésre álló források alapján nagy valószínűséggel állítható, hogy makijivkai és a druzskovkai eset ugyanaz, mindkét helyen elszállásolt katonák haltak meg.

A történések jól mutatják egyrészről a háborús kommunikáció sajátosságai mellett azt is, a modern háborúkban az ellenfél ma már szinte mindent lát, és a felderítés technológiai képességei mellett milyen fontos az információ biztonság. Például a közösségi portálokra feltöltött képek meta adatai alapján is azonosítható, hogy azok pontosan hol készültek, de ugyanígy árulkodók lehetnek a mobiltelefonok jeladatai is. A felderítésben ma már alapvető jelentőséggel bírnak a műholdak, amelyek az orosz-ukrán háború térsége felett is százával keringenek és pásztázzák a terepet. A felderítésnek kiemelt ágazata az elektronikai jelekre/eszközökre alapuló hírszerzés, a SIGINT, valamint az épített/természetes környezet azonosítására, geolokációra alapuló hírszerzés, a GEOINT.

»Erre még a legmodernebb hadseregekben sem mindig figyelnek – egy fitness alkalmazás révén azonosították például néhány éve Szíriában amerikai különleges alakulatok jelenlétét –, nem hogy az oroszban vagy az ukránban.«

Nem véletlen, hogy ebben a háborúban is kezdettől fogva folyamatosan figyelmeztetik mindkét oldalon a katonákat a mobiltelefonok használatának. Hiába. Egy fénykép felvétel közzététele alapján azonosították például az Ukrajnát segítő külföldi zsoldosok szállását Jarovrivban, és érte másnap orosz rakéta találat az épületet. De segítettek a mobil jelek a születésnapját egy donyecki szállodában ünneplő orosz politikus, Dmitrij Rogozin tartózkodási helyének meghatározásában is. A szállodát ukrán rakéta találat érte, Rogozin pedig megsebesült. A lapockája alól kioperált, állítása szerint francia ágyú lövedékéből származó repeszdarabot a politikus levélben küldte el Emmanuel Macron francia elnöknek.

»A legtöbb esetben ezen kívül feltehetően helyi beépített informátorokra is alapoz mindkét oldal. Így lehetett ez Makijivkában is, ahová csupán a mobiltelefonok jelei alapján feltehetően nem lőttek volna ki négy HIMARS rakétát. Ettől függetlenül finoman szólva sem voltak elővigyázatosak a Szilveszter éjszakáján bőszen mobilozó, frissen a frontra érkezett mozgósítottak, parancsnokaik felelősségéről már nem is beszélve.«

De a makijivkai esetnek egyéb, az orosz hadsereg állapotát jelző tanulságai is vannak. Ezekre koncentrálnak elsősorban dühösen az orosz milbloggerek. Érthető módon, mert az orosz hadsereg ebben a háborúban finoman szólva sem fényesítette a presztízsét. Az eddig eltelt több mint 300 napban bebizonyosodott, hogy a Kreml nem elhúzódó háborúval számolt, az inváziós haderőt erre nem készítették fel, és a Wagner csoport, valamint a csecsen alakulat kivételével a híre alatt teljesít. Elejétől kezdve nem volt megszervezve a logisztika, hiányos és messze nem a legmodernebb a felszerelés, de a túlközpontosított, nehezen reagáló hadvezetés is stílusával valahol a 20. században ragadt. S akkor még nem beszéltünk a korrupcióról, a tisztikart átható kontraszelekcióról, nepotizmusról. Egyes beszámolók alapján az is kiderül, hogy otthonosabban érzik magukat a káromkodásban, a vodkázásban és a katonák csicskáztatásában, mint a háborúban.

»Az egyik oldalon tehát ott van a csúcstechnika, a világ első számú stratégiai és nukleáris csapásmérő ereje, míg a másikon a sokszor eső-kelő szárazföldi haderőnem, a vodkában áztatott vezérkarral és tiszthelyettesi állománnyal.«

Mindezek a hiányosságok kiütköztek a Makijivkában történtek kapcsán is. Nem véletlen, hogy a »háborús párt«, és egyes törvényhozók is büntetést követelnek olyan parancsnokok ellen, akiket a veszélyek figyelmen kívül hagyásával vádolnak, amiért az ukrajnai háború egyik leghalálosabb csapásában több tucat orosz katona meghalt. A katonákat megengedhetetlen módon egy lőszerraktár mellett szállásolták el – a pincébe rejtett lőszertároló robbant fel, ráadásul megsemmisültek az épület körül, mindenféle álcázás nélkül tárolt katonai járművek is -, ráadásul a rakéták hatótávolságán belül mintegy 600 embert egy épületben. Lehetett arra számítani, hogy az épületet támadás fogja érni. A mobiltelefonok intenzíven használta már csak hab volt a tortán.”

Nyitókép: LEON KLEIN / ANADOLU AGENCY / ANADOLU AGENCY VIA AFP