Levelet írtam Déri Tibornak

2023. január 05. 22:26

Újpest a politikai taktikázásuk áldozataként legalább félmilliárd forintnyi állami rezsitámogatástól esett el.

2023. január 05. 22:26
Zsigmond Barna Pál
Facebook

„Levelet írtam Déri Tibornak. Megdöbbenve értesültem a hírről, miszerint Újpest a politikai taktikázásuk áldozataként legalább félmilliárd forintnyi állami rezsitámogatástól esett el, annak köszönhetően, hogy a baloldali vezetés nem ment el tárgyalni a kormánnyal.

Felháborító, hogy Önök, Gyurcsány Ferenc pártjának nagypolitikai machinációi miatt nem voltak hajlandóak ezeken a tárgyalásokon részt venni, miközben ezek a megbeszélések jelentették az alapját annak a kormányzati döntésnek, hogy melyik önkormányzat milyen volumenű segítségre szorul.

Pártállástól függetlenül, aki elment és igazolta, hogy szüksége van segítségre, kapott.

Az Ön meghasonulása az újpestiek több százmillió forintjába került. Úgy gondolom, nevükben is írhatom, hogy Önnek nem Gyurcsány Ferenc, hanem a kerületünk érdekeit kell szem előtt tartania.”

***

A teljes levél itt olvasható:

Fotó: Zsigmond Barna Pál Facebook-oldala
Fotó: Zsigmond Barna Pál Facebook-oldala

Fotó: Zsigmond Barna Pál Facebook-oldala
Fotó: Zsigmond Barna Pál Facebook-oldala

Nyitókép: Zsigmond Barna Pál Facebook-oldala

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2023. január 06. 11:49
Ballibsik MEGINT elkúrták.
rókabácsi
2023. január 06. 09:12
fölösleges! nem tud olvasni!
OberEnnsinnen
2023. január 06. 07:26
UTE! BEFEJEZNI VÉGRE AZ ÉRTELMETLEN TÖNKREMENÉST! Nincs Aschner Lipót, nincs újpesti ipar! Nincs Biszku-BM! Van Bajnokok Tornája-győztes UTE! Van UEFA Kupa-döntős Újpesti Dózsa! AZONNAL változtatni, innováció régi-új egyesületet, Újpesti Dózsa Torna Egylet néven, egy kerületi "futott még" klubból közép-európai márkát elindítani! MAGYAR FIATALOK FELKAROLÁSA, országosan hozzáférhetó mentális, motivációs, fizikai alapprogramokkal, 10 éves kortól 22 évig! EZ PARANCS, 1958 ÓTA LILA!
qwrtzq
2023. január 06. 05:13
egy fillért se kapjon egyetlen DK-s kerület se, amíg nem bizonyítják be, hogy lyogállamok
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!