A népzenélés nem a hagyomány mechanikus ismétlése

„Mennyire mozdított ki a komfortzónádból ez a munka?

Nagyon! Zenészként, tanárként, kutatóként teljesen más dimenziók határozzák meg az ember „munkakörnyezetét”, míg a Zene Háza egy másmilyen intézményi szerkezet. Rengeteget tanulok a kollégáimtól és nagyon sokat támogatjuk egymást az észrevételeinkkel. Szerintem a kritika az egyik legalapvetőbb segítség, amit az ember a saját munkájára, művészeti tevékenységére nézve kaphat. Az önérzet persze tiltakozik ez ellen, de mégis fontos, hogy hálával, dac nélkül tudjuk fogadni, és úgy tudjuk beépíteni a magunk működésébe, hogy a szakmai orientációnkra, későbbi épülésünkre szolgáljon. Ezen sokat kell még dolgoznom.

Mekkora elvárás van a nézőszámmal kapcsolatban?

A közönséget én nem tudom és nem is szeretném fogyasztói tömegként, statisztikai adatként kezelni, a programjaim sem ezt a narratívát képviselik. Minden ember lelke ki van éhezve a katarzisra, a jó zene pedig utat talál a hallgatósághoz. Örülök, hogy a hagyományos zenei koncepciónkat szinte kizárólag esztétikai szempontok irányítják, és mivel a Ház tradicionális koncertjei majdnem mind teltházzal mentek 2022-ben, olybá tűnik, hogy ez végső soron piaci stratégiának sem rossz. Persze még pörgeti a Házat az újdonság ereje is, de a programok kialakításába invesztált energiát, szellemi tőkét viszont nem lehet megspórolni ezután sem.

Sokakban az a vélemény alakult ki, hogy ma az autentikus népzene előadása csupán a hagyomány mechanikus ismétlése és nem túl szórakoztató. A Magyar Zenek Házában szervezett koncertjeid a közönség visszajelzése alapján mintha ezt cáfolnák. Mi a helyzet az autentikus népzene és a laikus közönség kapcsolatával?

Ezek szerint akkor Bach bármely darabjának hallgatása is dögunalmas, mert ugyanabból a partitúrából dolgozik mindenki? A népzene hiteles előadása soha nem a hagyomány mechanikus ismétlése, hanem egy adott zenei formanyelv értő, „szakszerű”, de a maga keretein belül szabad interpretációja. Persze a tanulási folyamat során fontos a gyűjtések megtanulása, mivel a táncházzenész számára jobb híján ez a leghatékonyabb módszer arra, hogy magáévá tegye az adott népzenei stílust. A gyűjtött felvételen hallható zenei pillanatkép ismételgetése azonban ugyanannyira nem autentikus, mint az eredeti anyag ismeretének hiányából fakadó hiteltelen, össze-vissza játék. A jó népzenész az elsajátított tudást a saját egyéniségén átszűrve adja elő, miközben nem lép ki a hagyomány adta vonatkoztatási rendszerből. Így lehet a legjobban közelíteni ahhoz a gondolatisághoz, ahogyan a régiek megélték saját zenéjüket. Ha ismerjük és betartjuk a népzene játékszabályait, akkor ez a mozgástér egyébként meglepően nagy, akárcsak egy komolyzenei darab esetében. A műfaji sajátságok tehát önmagában nem garantálják – és nem is zárják ki – egy produkció sikerét: ha jók az előadók, és katarzisélményt ad a koncert, akkor a hallgatóság reakciója pozitív, függetlenül attól, hogy mennyire áll közel a műfajhoz.

Nem érdemes tehát lebecsülni a hagyomány erejét napjainkban sem. A népzenét megszámlálhatatlan generáció közösségi alkotóereje formálta az emberi élet minden szegmensét kitöltő, átfogó világmagyarázattá. Fontos lenne megérteni, hogy a nem szájhagyomány útján terjedő zenei formák csupán az emberiség történetének utolsó néhány ezer évében jelentek meg, és csak az elmúlt másfél-két évszázadban váltak globálisan uralkodóvá. Az ennél korábbi évszázezrek során mai tudásunk szerint kizárólag a hagyományos zene létezett. A népzene nem egy zenei műfaj, lemezbolti kategória a sok közül: belőle nőtt ki az összes többi műfaj és lemezbolti kategória.”