Lattmann Tamás szerint Magyarország államformája: „veszélyhelyzet”

2022. december 02. 21:20

„Ha már kormányozni nem sikerül, legalább veszélyeket rajzolgassunk a falra, hadd rettegjenek az emberek” – hangoztatja a nemzetközi jogász.

2022. december 02. 21:20
null

Az október 28-i közlönyből kiderült, a kormány meghosszabbította „háborús veszélyhelyzet” hatályát. „(...) egyvalami biztos, az ország új állam- illetve kormányformát nyert magának. Ha már kormányozni nem sikerül, legalább veszélyeket rajzolgassunk a falra, hadd rettegjenek az emberek”írja blogján Lattmann Tamás.

A nemzetközi jogász úgy véli: „Szakmai értelemben azért az valahol vicces, hogy miközben itthon nagy dérdúrral bejelentik ezeket a veszélyhelyzeteket, aminek eredményeképpen a jogállamiság legnagyobb dicsőségére a legfőbb szabályozó eszközzé lassan tényleg az istenkirálysági szempillarebegtetés válik (és mindenféle marhaságokat találnak ki azokkal, amiknek jó eséllyel amúgy semmi hatásuk a válságra, rosszabb esetben rontanak a helyzeten, lásd ársapkák), addig úgy tűnik, hogy elfelejtik, hogy mindezt egy vagy több derogáció formájában jelezni kéne pl. az Európa Tanács felé, hogy az európai emberi jogi egyezmény alkalmazása során figyelembe lehessen venni a »nemzet létét fenyegető« veszélyt”. Hozzátette:

„Vagy nem elfelejtik, hanem nem szeretnék, hogy pl. a strasbourgi bíróság rögtön a képükbe röhögjön emiatt. Így majd csak később fog.

Addig meg Varga Judit még turnézgathat azzal, hogy ő nem is tudja, mi is az a jogállamiság, szóval nincs is. Hát itt tényleg nincs

– fogalmaz Lattmann.

Nyitókép forrása: Facebook

Összesen 93 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2022. december 04. 10:09
Egy nemzetközi jogásznak ennél több esze lehetne! Ő is beállt a balos hergelő kórusba!
formaegy
2022. december 03. 20:41
Óh, megszólalt a Tomika az ATV "agytrösztje" )))))))))))))))))) Ja bocsánat, most már a Dk-s f...szverő Gréczy elé térdeplésért áll sorba. )))))))))))))
Takagi
2022. december 03. 19:09
Fizetett dollár ember.
lyon
2022. december 03. 13:05
Akkor most megint felteszem a kérdést : Ki a f.szom ez már megint ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!