„A magyar közoktatás jelenlegi helyzete azt szemlélteti, hogy a rendszerváltás után hogyan próbált sikertelenül talpraállni egy olyan, a társadalom működéséhez elengedhetetlenül fontos szakág, mint az oktatás Közép-Kelet Európában. írom ezt Romániából, ahol a pedagógusbérek emelése ugyan megtörtént, a kerettanterv jelentősen módosult, de a költségvetés elosztásakor még mindig hátrányt szenved az oktatásügy.
A rendszerváltáskor nem kapott (új) értelmet a »köz«. És innen indult újjászületés helyett a gyengülés, a hanyatlás, ami mára, egy – a magyar autokráciához hasonló rezsimben – szándékos rombolássá vált. A totális politikai kontroll szempontjából elengedhetetlenül fontos az alulképzettség, a funkcionális analfabetizmus, az információtól való megfosztottság, a készségek elsorvasztása. Mindezt így, egyszerre csak nagyon tudatosan lehet csinálni. A magyar kormány szándékosan zsugorítja, torzítja és alakítja rendszerkompatibilissé állampolgárait. Körülbelül úgy, mint amikor a nők lábát szorították kis cipőbe, vagy az emberek koponyáját préselték deszkák közé, hogy megfelelő méretű és megfelelően átalakított testekben éljenek az átalakítottak. Ezek mögött a beavatkozások mögött volt valami (torz) esztétikai megfontolás. A jelenlegi elbutítás, elhülyítés mögött nincs más, mint elnyomás és ellenőrzés.