„Szívemből szólt Ágoston Balázs lapunkban megjelent minapi cikke (Magyartalanító lélekgyalu). »A terjeszkedő idegenség lassan eluralja Budapestet« – írja kollégám. »A belvárosban se szeri, se száma az olyan vendéglátóhelyeknek, egyéb üzleteknek, ahol nincs magyar felirat, magyar nyelvű étlap, kínálat, netán termékekhez használati utasítás«.
A sportlapnál, ahol a hetvenes években a pályámat kezdtem, áldott emlékű Subert Zoli bácsi olvasószerkesztő óriási igyekezettel gyomlálta ki az idegen szavakat a kéziratokból. Amerikanizálódik a magyar nyelv, Vörösmarty, Kosztolányi forog a sírjában, magyarázta örökké. (Hát még most mit szólna szegény, amikor már a magyar ember is shoppingol a second handben, bizniszel, pubokba jár drinkelni, ha pedig »game over« lett, lobbiznia kell, hogy egy privát teamet összehozzon – csüggedt számítógépem már alá sem húzza a szószörnyeket.) »Annál fájdalmasabb Budapest magyartalanodása – kesereg kollégám –, mert míg szerte a Kárpát-medencében hősies küzdelmet vívnak véreink a trianoni utódállamokkal kultúrájuk, nyelvük védelmében, addig a fővárosban sokan önként, már-már kérkedőn fordítanak hátat a nemzetnek. Volt idő, amikor másképpen volt.«