Az ember gyermekének kora felé

Káoszba tartó Európa, tömeges migráció, terrorhullám, high-tech diktatúra, demográfiai válság, divatba jövő eutanázia, kütyükbe menekülő kölykök, gettósodó nagyvárosok, Károly a király Angliában – épp öt évvel vagyunk a Children of Men kora, 2027 novembere előtt.

Még 25 éves fiatalember voltam, amikor megnéztem ezt a filmet a budapesti éjszakában szinte egyedül egy kis moziban – azóta is össze-összevetem a valóság alakulását a film disztópikus világával, és nem leszek tőle vidámabb.

*

A film intrója

Szép emlékű elődlapunk, az Utolsó Figyelmeztetés már akkor is működő blogján így írtam akkoriban, 2006 télelőjén:

„Vagyok olyan szerencsés-szerencsétlen, hogy Orwell-rajongónak tekinthetem magam. Az 1984 tinédzserkorom óta a kedvenc regényem, így mindig is vonzottak a negatív utópiák. Ez persze lehet egyfajta perverzitás is, vagy éppen önterápia ahhoz, hogy a való világ hülyeségeit még csak a legkisebb rossznak tekintsem.

Nos, az Ember gyermeke című film nem segít ebben. 2027-ben járunk.

A legnagyobb baj viszont, hogy a nők ismeretlen okból meddővé váltak, és évek óta nem született gyermek a Földön. A kifelé-befelé börtönsziget Angliában egy alkoholista hivatalnok belecsöppen egy földalatti ellenálló szervezetbe, akik a jövő zálogát: egy várandós kismamát rejtegetnek. Viszont a születendő gyermeket az ellenállók saját politikai céljaikra akarják felhasználni, így a férfi és a kismama együtt próbálnak kimenekülni az országból, amelyben közben kitör az anarchia.

Angol kisváros utcáin Allah Akbar kiáltozással felvonuló fegyveresek; paranoiás, állig felfegyverzett rendőrök; egymás torkának eső civilek között kell megtalálniuk a kiutat a hajdanvolt európai civilizáció romjain. A hollywoodi kliséktől távol álló, felkavaró és elgondolkodtató jelenetek sorát tartalmazó Ember gyermeke messze nem első randis film, de mindenkinek ajánlom, akit érdekel, hogy mi is lesz Európával (velünk), ha a legrosszabb következik be.

A mozi után kész felüdülés volt a török étkezdék, a kínai boltok és az arab ABC-k között hazasétálnom a kihalt körúton.”

*

Migránsos jelenetek a filmből

Tizenhat év telt el azóta. Mindannyiunk életében, a világ nagy színpadán, Európa sokat látott földjén is. És mindannyian sokat láttunk időközben.

Migrációs válság lett a valóságban, fokozódó demográfiai válság a valóságban, terrorhullámok a valóságban, fokozódó high-tech ellenőrző rendszerek a valóságban, kütyükbe menekülés és halálkultusz a valóságban.

Igaz, a riksák még nem terjedtek el a londoni utcákon, mint a filmben, cserébe már indiai származású a brit miniszterelnök a valóságban. Aki viszont pont a józan ész és mérsékelt megfontoltság képviselője lehet ebben az egyre őrültebb korban. Talán, talán.

És igaz az is, hogy a filmmel ellentétben a britek már nem saját tengerparti városaikba zárják az illegális migránsokat, hanem inkább kitoloncolják őket egyenesen Afrika szívébe, Ruandába.

2006-ban is éreztem, hogy

arról, mit is hozhat a közeljövőnk számunkra.

Azóta eltelt a köztes idő több mint háromnegyede. Mit is mondhatnék: igen, arrafelé tartunk.