„Különösebben soha nem láttam értelmét azzal foglalkozni, hogy mit állít vagy éppen nem állít a baloldal – töretlenül azon a véleményen vagyok, hogy nekünk, jobboldaliaknak ez mindenféleképpen olyan tényező, amire látványosan tennünk kell –, de időről időre bizony foglalkozni kell azzal, amit mondanak.
Nem maguk miatt, az édesmindegy, hanem a kijelentéseiket figyelők miatt. Mert azokra reflektálni, akik a balos hazugságokat állítják, már csak azért is fölösleges, mert ők pontosan tudják, hogy hazudnak. Nyilván akad köztük olyan, akinek meggyőződése a baromság, de java részük azért kétségtelenül tudja, hogy mit cselekszik. Szavaik azonban károkat okozhatnak, és a károkat okozó szavakból keletkeznek – hacsak azokra idejekorán nem reagálunk – a károkat okozó cselekedetek.
Ezek közé tartozik annak folyamatos emlegetése, hogy valakik éppen milyen bérencek. Lássunk tisztán: egy háborús helyzetben csak akkor kell oldalt választani, ha abban a háborús helyzetben az ember hazája érintett. És hangozzék ez bármilyen meglepően is elsőre, akkor sem feltétlenül a hazája mellett kell lándzsát törnie.
Mert én éppenséggel megértem azokat az emigráns németeket, akik a nácik sokadik éve tartó, hódító háborújában nem támogatták Németországot, ahogy megértem azokat a magyarokat is – és nem hiszem, hogy a pártalkalmazottakon kívül sokan lettek volna eltérő állásponton –, akik nem tartották jó ötletnek a csehszlovákiai bevonulást. Ugyanígy azokat az oroszokat is, akik nem osztoztak azon ötlet nagyszerűségében, hogy jó ötlet lerohanni Afganisztánt. Mi több, alapvetően – és itt nem a hippimozgalom elállatiasodott mivoltáról, vagy a veteránok ocsmány szidalmazásáról és sok esetben társadalmi kitaszítottságáról beszélek, akik ott és akkor egy hódító háborúban is a hazájukat szolgálták – azokat is megértem, akik élesen ellenezték amerikai állampolgárként mondjuk a vietnámi vagy iraki háborúkat.”
Fotó: Földházi Árpád