„Nincs itt semmi gond, állapíthatjuk meg, ha a magyar gazdaság első háromnegyedéves adataira nézünk. Az ördög azonban a részletekben van, és az elemző nem tekinthet el a részletek felfejtésétől, bemutatásától sem, túl a kormánypolitika által sulykolt féligazságokon.
Ami rendben lévőnek látszik
Az előzetes adatok szerint a KSH az év első kilenc hónapjára kivételesen jó növekedési lendületet jelzett a magyar gazdaságra. Hat százalékosat, ami megközelítette a Covid behorpasztotta mély bázison kirajzolódó tavalyi magas dinamikát (hét százalék). Unión belüli összevetésben ezzel a számmal az élvonalban lehetünk, jóval meghaladva az utolérni kívánt német gazdaság növekedését is. A GDP-többletnek az összetevőit még nem ismerjük, de a közvetett adatokból az vélelmezhető, hogy a mezőgazdaságon kívül – amelyet az idén az aszály jelentősen sújtott – valamennyi ágazat növekvő teljesítményt nyújtott. Az ipari termelés hét, az építőipari öt százalékkal nőtt, a kiskereskedelmi forgalom nyolccal bővült, és más szolgáltatási ágazatok is behozták, túlszárnyalták a Covid alatti visszaesést.
A dinamikus növekedés javította a munkaerő-piaci helyzetet: a foglalkoztatás bővült, ezúttal nem a közmunkák kiterjesztésének köszönhetően, mert azok visszaestek, az elsődleges munkapiac kereslete nőtt. A munkanélküliség rátája ugyanakkor 3,6 százalékra zsugorodott, a reálbérek pedig hat százalék körül emelkedtek – a megugró infláció ellenére is.
Ha és amennyiben az év utolsó negyedévében éves alapon visszaesik valamelyest a GDP, az esztendő átlagában akkor is négy százalék fölötti bővülés várható, ami arra utalna, hogy nagyjából visszaállna a magyar gazdaságban a járvány előtti, 2017-2019 közötti dinamika.
Csakhogy…”
Nyitókép: MTI/Kovács Attila
