Ahol semmi sem változik

2022. november 30. 20:34

Csöbörből vödörbe kerültünk. Kommunista csöbörből globalista vödörbe.

2022. november 30. 20:34
null
Kondor Katalin
Kondor Katalin
Magyar Hírlap

„S valóban, csöbörből vödörbe kerültünk. Kommunista csöbörből globalista vödörbe. A magasságos unióba. Igen, ez az a hely, ahol semmi sem változik. Kulturálisan és politikailag is ki akarnak fosztani bennünket, mint ahogy már sokan jelezték-jeleztük évekkel ezelőtt. Működik a roppant demokratikus ráerőltetés technikája-taktikája, ezerrel dübörög, melyben – ismétlem önmagam – kénytelenek vagyunk eltűrni sok száz éves európai kultúránk gyalázását, megsemmisítését (templomok, festmények, jelképek, szobrok, eszmék, gondolatok eltitkolását, bagatellizálását), mert van néhány sátáni, nihilista figura, aki ezt megteheti. Akit zavar, hogy nem mindenki hagy magával azt tenni, amit nihilistáék, globalistáék, genderistáék akarnak. S ezért, aki nem hagyja magát, aki így gondolkodik, azt ki kell rekeszteni. Ez megy már a kezdetek óta, szigorúan a szabadság jegyében. Bocsánat, a szabadosság nevében.

Mi azért vagyunk páriák, mert nem hagytuk és nem hagyjuk magunkat teljes mértékben kirabolni. Csak részben. Már ez is hatalmas bűn a kirablóink szemében, de lássuk be, ezért a kirablásért nem sok erőfeszítést kellett tenniük. Csak egy példa, ami az egyik vesszőparipám: harminc éve tűrjük, hogy nem vagyunk képesek egyetlen magyar, hazánkban mindenütt jelen lévő élelmiszer-üzletláncot felállítani, hanem jószerével csakis multik üzleteiben vásárolhatunk, multik által készített, olykor kétes értékű árukat. Ezt elnézve tényleg igaz, hogy ez az a hely, ahol semmi sem változik, kirablóink továbbra is dőzsölhetnek s vihetik a profitot. Ami pedig a szellemi síkot illeti, mi, magyarok meg azért vagyunk, lettünk közellenségek, mert nem akarunk egyszerre lépni a nihilistákkal, nem akarunk újabb és újabb elmeháborodott ideológiákat befogadni életünkbe. Így nem is kapunk rétest estére, s már régóta. A napokban zajló nyüglődés a nekünk törvények szerint járó pénzeket illetően is ezt mutatja. Hogy ez a hátsó szándékú, diszkriminatív és cáfolhatatlanul igazságtalan, továbbá már régóta, szisztematikusan alkalmazott politika velünk szemben – is – velejéig erkölcstelen, az láthatóan senkit sem érdekel. Mármint a szenvedő fél, azaz Magyarország népességének a nihilizmust elfogadni nem szándékozó lakosain kívül.

S hogy mi a teendő, mit tehetnénk a nihilizmus posványába süllyedő Európa megmentéséért, arról fogalmam sincs. A világ teljes leigázására törekvő sátáni erők nem pihennek. S a mienkéhez hasonlóan kicsiny, s „nem tényező” országok örökös védekező állásba kényszerülnek. Aki ezt nem látja, az vak. Barlangjainkba húzódva pedig már el sem tudjuk hinni, hogy ebből az igazságot nem ismerő, lepusztult, önmagát feladó, értékeit megtagadó, sőt magát fizikailag is megsemmisíteni igyekvő Európában csak akkor lehet halvány reményünk a megmaradásra, ha a teremtő törvényeiben hívők előbújnak a barlangjaikból a világosságra. Amíg ez meg nem történik, addig hiába kiabálunk ki az odúkból, azt mondogatva, hogy a valóság a mi oldalunkon áll.”

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Emery4919
2022. december 01. 13:38
Csöbörből vödörbe kerültünk. Kommunista csöbörből globalista vödörbe. Kedves Katalin. A két dolog ugyanaz.
olajfa1
2022. december 01. 10:08
A "nihillistáknak" van szabadságuk! Mint annakidején Németországban is szabasdág volt a Hitleri fasisztáknak... -most meg a nihillista fasisztáknak szabad minden! Ha meg netán tényleg törvénytelenséget tennének a nihillista fasisztoid személyek... AKKOR MEG JÖN az USA Nagykövetségének a "DEMOKRATIKUS BÍRÓI ÉRZÉKENYÍTÉSE"!!!,... Kondor Katalinnal megint mindenben csak teljesen egyet érthet minden demokratikusan józanul gondolkodó személy!
tevevanegypupu
2022. december 01. 09:24
Egyetlen megalázott ország nem mer tiltakozni, mi magyarok sem. Akkor tulajdonképpen igazán feszitheti az EU a húrt még jó sokáig.
pipa89
2022. december 01. 09:00
Bingó, kedves Katalin! Nagyon hiányzik a Rádióból!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!