Nyaralni csak tetőtől talpig

„Hunyorogva nyitom ki a szemem, hogy ne bántsa a tűző napsütés. Körülöttem a temérdek kék-fehér napernyő gombamód fut végig Lopar egyik strandján, a horvát tengerparton. Balra tőlem két nő beszélget. Kitűnnek a tömegből, mert testüket álltól lefelé búvárruhához hasonló, fekete kezeslábas takarja. Burkininek hívják, de pár éve még csak humoros ötletként emlegették az úszóruhát, amit a muszlim nőknek nyilvános helyen kell hordaniuk. Egyszer csak valaki hangosan szól, mire a nők jobbra fordulnak, és én is így teszek. Egy fia­talabb és egy idősebb férfi közeledik, nem nehéz kitalálni, hogy a burkinit viselő nők férjei azok. Láttukra a fekete ruhás nők áramütésszerűen felpattannak a napágyról, hogy átadják a helyüket nekik.

Nem tudom levenni a szememet róluk, miközben egyre nagyobb gombóc nő a torkomban. A két férfi kényelmesen, széttárt karokkal és lábakkal fekszik a napágyakon, szemérmetlenül megbámulva az előttük elsétáló, hagyományos bikinit viselő hölgyeket. Az egyik férfi mond valamit, mire a két nő elsétál. Bevásárolni mentek. A napágyakhoz visszaérve a fiatalabb férfi gyors, sürgető mozdulattal tépi ki a nő kezéből a szatyrot, aki ezután engedelmesen visszaül a földre.

A nyaralásból hazatérve sokszor eszembe jutott a muszlim család képe, és egyvalamiben biztos vagyok: hálás vagyok, hogy nem egy muszlim országban születtem.

Most, hogy mindenki az orosz–ukrán háborúra és az ennek következtében az aggasztóan alakuló nemzetközi folyamatokra figyel, mintha kezdenénk elfeledkezni arról, hogy vannak, akik háborút vívnak a mi civilizációnk eltörléséért. Sőt az iszlám »szent háborújának«, a dzsihádnak még kedvez is Európa elfordulása a migráció problémájától, hiszen így számos országban könnyebben jutnak át a fizikai és bürokratikus akadályokon.”

Nyitókép: Creative Touch Imaging Ltd / NurPhoto / AFP.