Azt már tudjuk, hogy a baloldal kampányának jelentős részét Amerikából fizették egy bizonyos Action for Democracy nevű szervezeten keresztül.
Rákay Philipnek és a Megafonnak köszönhetően az is kiderült, hogy hiába állította Márki-Zay azt, hogy tízezrek adakoztak neki, valójában 11 ember dobta össze a pénzt, legalábbis az AfD honlapjának tanulsága szerint. Illetve az sem igaz, hogy csak magyar útlevéllel rendelkező emberek adhattak pénzt, mert az Action for Democracy honlapján ez sosem volt feltüntetve.
Annyira sötét és annyira súlyos ez a sztori, hogy ezt eddig még soha nem merték megtenni a balosok a rendszerváltás óta eltelt 30 évben. Az a helyzet, hogy a globalista pénzemberek beavatkoztak a magyar választásokba és az csak a magyar emberek józanságán múlt, hogy nem tudtak sikert elérni.”