„Éljen a minden, győzzön a semmi?
Tényleg bajban vagyunk?
A felszínt nézve szánalmas politikai közösség képe sejlik fel. Reméljük, tévesen.
A kormányfő egyszavas üzenetekben beszél velünk. Elindultam. Megérkeztem. Harcolok. Hajrá! Megvédem. Én. Győztem. Újra. Most. Mindörökké. Egyek vagyunk. Na ugye.
A kép beállított. Ötvenes évek. Sematista. Erő. Elszántság. Hit. Az nagyon. Vele a határ a csillagos ég. Vagy bármi.
Az ország jelentős része hiszi, ennyi elég. Mert ő különleges ember. Általa mi is azok vagyunk. Magyar. Magyarabb. Legmagyarabb. A többi meg gyaur. Nagyon. Sőt. Nincs finomkodás, nincs laca-faca, ők árulók. Az anyjukat!
Ellenzéki emberek ehhez képest meg jajveszékelnek. Mi aztán nagy bajban vagyunk. Végünk. Örökre. Campobasso.
Bezzeg ő! - ámuldoznak. Mert ő megcsinálta. Tudja, mi fán terem. Jó, jó, de akkor is. Ellopta? El. De legalább lopni tud. Lemosott mindenkit. Na ugye. Ő tudja a tutit.
Na jó, mi meg tudunk tanulmányt írni. Bár csak kevesen. De az is valami. De a Facebook. Abban királyok vagyunk.
Persze úgy általában, valljuk be, a mieink kispisták. Senkik. Senkibbek a senkiknél.
Nekem persze van ötletem. Nemzetmentő. Csak nem hallják meg. Süketek. Vakok. Némák. Bezzeg ha én! De én persze nem. Mert én nem pártoskodom. Abból mindig csak baj volt. A pártok egyébként is. Undorító hatalmi ízé.”
Nyitókép: Facebook