A magyar miniszterelnök, aki valóban úgy váltogatja az „elveit”, mint más az alsógatyáját, véleménye azóta megváltozott. A minap már úgy emlegette az ukrán államfőt, mint hőst, az ukrán Nagy Imrét.
– folytatta Vásárhelyi Mária, aki szerint azt állítani, hogy Zelenszkij az ukrán Nagy Imre lenne, „nemcsak súlyos csúsztatás, hanem igazán vészjósló is”.
Véleménye szerint Orbán újraértelmezte az '56-os forradalom célját is. Elmondta, a forradalmárok 1956-ban a saját országuk vezetői ellen lázadtak fel, az ukránok viszont hazájukat védik egy külső agresszorral szemben.
És a magyarok sem abban reménykedtek, hogy a nagyhatalmak majd a fejük felett megegyeznek az ország sorsáról, hanem szerették volna saját kezükbe venni jövőjüket”
– írta, majd úgy folytatta: az ukránok sem akarják, hogy sorsukról más országok vezetői egyezkedjenek.