egy sereg állig felfegyverzett rohamosztagos rendőrt.
Perintfalvi tudatta követőivel, hogy ekkor már kifejezetten veszélyben érezte magát.
„Arra gondoltam, ha ezek meglátják rajtam, hogy félek, arra reagálni fognak, mint az áldozatát kereső ragadozó.
Tudjátok, amikor a szarvas elkezd futni a tigris elől és a tigris megérzi a félelmét. Na, akkor már nincsen esélye” – fogalmazott.
„Párszor végpörgettem egy filmet a fejemben, amin magamat láttam amint egy agyament huligán megtámad és leránt a földre és elkezd rugdalni, akkor kb. 2 percem belül odaér egy rohamrendőr, feltéve persze, ha meglát vagy meghall engem, na, de addig azért elég komoly sérüléseket szerezhetek. De továbbra is arra gondoltam, hogy nem, akkor sem félek! Határozott leszek, az arcukba nézek és megyek előre. Kész” – írta.