Az alapvető kormányzati reakció minden problémára a piaci viszonyok el nem fogadása.
„Képzeljük el, hogy pékek vagyunk, és úgy állapodunk meg a vásárlóinkkal, hogy a liszt árára ráteszünk 50%-ot különböző költségeinkre, és ezen az áron adjuk nekik a kenyeret, így kötünk velük szerződést. Tehát ha 100 forint a liszt, akkor 150 forintért szállítunk nekik kenyeret (most tekintsünk el attól a példa kedvéért, hogy 1 kg lisztből nem 1 kg kenyér lesz). Ám ahogy megy fel a liszt ára, az emberek egyre kétségbeesettebbek, hiszen mikor eléri az 1000 forintot a liszt, akkor már 1500 forintba került a kenyér. Ezért tegyük fel, hogy a kormány hoz egy döntést, miszerint holnaptól 800 forint a kenyér ára, és a pékek kötelesek ennyiért adni. Nyilván minden pék azonnal bezárna. De ha nem engednék, hogy bezárjon, akkor viszont tuti, hogy próbálná az összes szerződését felmondani, és újat nem kötni.
Nos, a bankok éppen így járnak/jártak Magyarországon. Először a változó kamatozású lakossági jelzáloghitelek kamatát rögzítette a valóság töredékén az állam, később a fix kamatozásúak jelentős részét is, majd most a vállalkozások kapnak olcsó(bb) hitelt a bankoktól, mint ami a valóságban létezik. Tudom, hogy Magyarországon mindenki gyűlöli a bankokat (»van ott bőven pénz, fizessenek nyugodtan«), de ennek ellenére ez pont olyan üzlet, mint a pékség: vannak költségek, és vannak bevételek. És ha a bevételeket rendeletileg a költségek alatt rögzítjük, akkor veszteséges lesz a működés, és nyilván a bankok nem fognak hitelezni, vagy sokkal kevesebbet, mint egyébként tennék. És ha nincs hitel, nem lesz növekedés sem. Sőt, ezt látva más szektorokban tevékenykedők is elgondolkoznak, hogy ők mikor kerülnek sorra, és akkor végülis miért ruháznak be egyáltalán Magyarországon? Arról nem is beszélve, hogy eleve a gazdaságpolitikai hibák miatt alakult ki ilyen magas kamatszint, azaz a kormányzat a saját hibáit fizetteti meg véletlenszerűen kijelölt szereplőkkel.
A magyar kormány folyamatosan olyan intézkedésekkel kezeli a problémákat, amelyek rövid távon megoldást kínálnak sokak számára – de másvalaki pénzéből, végeredményképpen viszont felélve a jövőt, a hibákat pedig mindig ráfogja valaki másra - de hát éppen ez a gazdasági populizmus lényege. Ez történt például a magánnyugdíjpénztárak államosításával, amely bár részben enyhítette az adósságproblémákat és csökkentette a költségvetési hiányt, ám cserébe 20 év múlva nem lesz elég nyugdíja egy csomó embernek. Ez történt a benzinárszabályozással: olcsóbb lett a benzin, és időlegesen nem nőtt az infláció, de hiány alakult ki, és valószínűleg a jövőben kevesebb benzinkút lesz. Ez történt az árstoppokkal és a kisker-szektor adóztatásával: rövid távon örültek az emberek, de végül jóval nagyobb élelmiszerár-infláció lett, mintha nem csináltak volna semmit.”
Az elemző szerint ugyanis „nemcsak a Fidesz-szavazóknak jó, hogy van rezsicsökkentés, hanem a Tisza-szavazók túlnyomó részének is. Persze, vannak ott is teszlások és luxusbaloldaliak, de a szavazótáboruk nagy része az a rezsicsökkentés haszonélvezője.”
Újabb hangfelvétel árulkodik arról, hogy a Tisza Párt vezetői nyakig benne vannak a nemrég kipattant ügynökbotrányban.
Több millió forintnyi cseh koronát követeltek az áldozattól.
Kemény, határozott vélemény.
A miniszterelnök politikai igazgatója három konfliktust is megnevezett, amely hazánk és Ukrajna között feszül.
Egész egyszerűen nem érné meg ebben tartania a pénzüket az embereknek, hanem kimenekítenék más befektetésekbe. Ezzel az állam is rosszul járna, tehát még annyi pénz sem jönne be a költségvetésbe, amit a Tisza Párt remél.
Az iráni állami média sikerként könyvelte el a történteket.
A miniszter a Tisza Párt programjáról azt mondta, hogy az „áremelést, adóemelést és privatizációt” jelentene.
