És ezzel meg is érkezünk a kapitalista patriarchátus lényegéhez.
„Tanárnak lenni reproduktív, gondoskodói munka.
A tanárok képzik, termelik újra a jövő generációit, azokat az embereket, akik később a munkaerőpiacra kilépve a kapitalista rendszerben értéket állítanak elő. A tanárok munkája nélkül ez a munkaerő jelentősen értéktelenebb lenne az alapvető, a bérmunkához elvárt és szükséges kompetenciák hiányában. A tanárok ezen felül nagy részben felelősek a diákok szocializációjáért, neveléséért, ők tudják őket kritikai gondolkodásra tanítani vagy segíthetnek a társadalmi egyenlőtlenségek kompenzálásában, sokáig lehetne még sorolni. Mindez az adott társadalom értékeinek függvényében valósul meg.
(…)
Mégis, mikor magasabb fizetéseket kérnek, a rendszer válasza az, hogy ha igazán szeretik a diákjaikat, a szakmájukat, ha jó emberek, akkor nem nyavalyognak. Ez a fajta beszédmód, amely az elhivatottságot, a gondoskodási vágyat, valamilyen belülről fakadó, mély késztetést emleget, általában akkor, mikor egyes társadalmi csoportok, szakmák több fizetésért, magasabb megbecsültségért, láthatóságért állnak ki, nem csupán a tanárok esetében kerül elő, hanem más reproduktív, gondoskodói munkák esetében is.
Ugyanez történik például a házimunka, a gyereknevelés, az idősekről, fogyatékossággal élőkről való gondoskodás esetében, ilyen az egészségügyben vagy a szociális szektorokban dolgozók munkája is.
Ezek a munkák nem termelnek közvetlenül profitot. A kapitalista logika szerint arra irányulnak, hogy a munkaképes társadalmat újratermeljék, munkaképes állapotban tartsák, etessék, tanítsák, gondoskodjanak tagjairól. Általánosabban, és a kapitalista értelmezést meghaladva, a reproduktív munkák teszik lehetővé, hogy mint társadalom fennmaradjunk, testileg és lelkileg egészségesek, sőt boldogok legyünk, egymással kapcsolatokat alakítsunk ki és együttműködjünk.
Az ilyen munkák nélkül a társadalom egész egyszerűen nem tudna fennmaradni, így a gazdasági rendszer sem működhetne. Mégis összeköti őket az alacsony társadalmi megbecsültség, és a nagyon alacsony vagy teljes egészében hiányzó anyagi kompenzáció.
Mikor ezeket a reproduktív, gondoskodási munkákat végző társadalmi csoportok azzal állnak elő, hogy több megbecsültséget vagy fizetést szeretnének, esetleg, a házimunka és a gyereknevelés esetében egyenlőbb feladatelosztást, ugyanaz az érvelés kerül elő, ami most a tanártüntetések kapcsán:
aki ezeket a szakmákat választja, ezeket a munkákat végzi,
Jó példa volt erre a járványidőszak, amikor az egészségügyi dolgozók elképesztő munkaterhei hirtelen a középpontba kerültek, esténként emberek álltak az erkélyeken, hogy nekik tapsoljanak, a kormány hősként beszélt róluk, mindezt úgy, hogy a bérük méltányos kompenzálása szinte teljesen elmaradt. Hiszen ők nem a pénzért segítettek, hanem mert hősök.
Az alacsony fizetéseken vagy a teljes fizetetlenségen túl van még egy dolog, ami ezeket a munkákat összeköti: nagy részben nők végzik őket.
(…)
A nők felülreprezentáltsága viszont nemcsak a fizetetlen, de a fizetett reproduktív munkák esetében is megjelenik.
Az Állami Számvevőszék sok szempontból botrányos tanulmánya ebben nem tévedett: vannak elnőiesedett szakmák Magyarországon, és ilyen például a pedagógusoké is. 2021-ben a hazai közoktatásban oktató 96 000 pedagógus 82%-a nő volt, de ugyanígy jelentősen több nő dolgozik a szociális ágazatban vagy az egészségügy bizonyos szektoraiban is. Éppen azokban a szakmákban, amelyek esetén előszeretettel hangoztatják, hogy azokat gondoskodási vágyból, önzetlenül csinálni a legjobb.
Ezekben a szakmákban a nők felülreprezentálsága egyáltalán nem véletlen, hiszen a kormány által is erősített társadalmi narratívák szerint éppen azok a tulajdonságok kellenek hozzájuk, amelyeket a patriarchális nemi szerepek hagyományosan a nőkhöz rendelnek.
A nők, akik kicsi gyerek koruk óta azt hallgatják, hogy ha nő vagy, akkor te természetednél fogva gondoskodó és önzetlen vagy, saját magadat is feláldozod a családod, környezeted boldogsága, egészsége érdekében, persze, hogy nagyobb számban kötnek majd ki olyan szakmákban, ahol betegekkel kell foglalkozni, gyerekeket nevelni, időseket ápolni, még akkor is, ha iszonyatosan keveset keresnek vele. Arról nem is beszélve, hogy más, hagyományosan férfiasnak tartott, magasabban fizetett szakmákban, például mérnöki vagy tudományosan pályán, azokon a pályákon, amelyeket gazdaságilag hasznosnak tartunk, mennyivel nehezebb a dolguk a rengeteg előítélet és szexista szocializációs minták miatt.
És ezzel meg is érkezünk a kapitalista patriarchátus lényegéhez: a reproduktív, gondoskodói munkák fizetetlenül vagy alulfizetetten tartása, és ezeknek a munkáknak a nőkhöz való rendelése nemi szerepekre való szocializáción, sztereotipizáláson, esszencializáláson keresztül.
A két elnyomó rendszer tökéletesen találkozik össze a reproduktív, gondoskodói munkák esetében. Egymást kiegészítve teszik lehetővé, hogy ezekre a munkákra és az azt végző nőkre (és férfiakra) vég nélkül használható, ingyenes, de legalábbis olcsó erőforrásként tekintsünk.
Mindez nem csak a reproduktív munkák elvégzésének körülményeit ássa alá (értsd: nem lesz, aki csinálja, ha nincs érte kompenzálva), de a nők társadalmi alárendeltségét is biztosítja, azáltal, hogy őket ezekhez a kevéssé megbecsült, alulfizetett munkákhoz láncolja. És ugyan vannak férfiak is ezeken a területeken, de reproduktív munkát végzőként ők sem számíthatnak sokkal jobb kilátásokra. (Noha érdemes megnézni, kik ülnek például iskolák, kórházak, szociális intézmények élén, és látni fogjuk, hogy minél feljebb van valaki a fizetett reproduktív munka ranglétrán, annál nagyobb valószínűséggel férfi az illető.)
A kormány nem vétlen abban, hogy
A béremelés bizonyos fokig a mai Magyarországon egyértelműen politikai akarat kérdése, nem pedig csak gazdasági kérdés.
Mégis, fontos látnunk, hogy alapvetően a kapitalista rendszer az, amely ezeket a társadalmat fenntartó munkákat természeténél fogva leértékeli, láthatatlanul, fizetetlenül tartja, az abban dolgozókra vég nélkül kizsákmányolható erőforrásként tekint.
A patriarchátus pedig azt mondja, hogy a nők arra születtek, hogy ezeket a munkákat elvégezzék. Ezért, amíg ezeket a problémákat nem rendszerszinten kezeljük, amíg nem fog össze a tanár és az ápoló, a szociális munkás és a kukás, a házimunkát végző nő és az óvónő annak érdekében, hogy ezeket a területeket felszabadítsuk a kapitalista logika alól, addig minden győzelem csak apró részeredmény.”
Nyitókép: Facebook
Az agráriumot egyszerre fenyegeti az aszály, az ukrán gabona és a munkaerőhiány. Hogyan biztosítja a Tisza-kormány az ágazat érdekvédelmét? Mi lesz az Agrárkamarával, a vendégmunkásokkal? Milyen gazdasági és politikai érdekek mozognak a magyar agrárium körül?
A magát függetlennek és objektívnek tartó média kéjesen ünnepel – mármint azok, akik nem kaptak pozíciót a Tisza-kormányban.
A plenáris üléseken több volt a politikai színjáték, mint a kézzelfogható eredmény a Parlamentben. A Tisza-kormány első hete megmutatta: a vitákban nincs hiány, a kormányzásban viszont annál több a kérdőjel.
Mint minden rendszer, ez is úgy indul el most hódító útjára, hogy lendületesen hangsúlyozza, hogy ő „más”, hogy ő majd megmutatja, hogy lehet más a politika.
Ez mind szép és jó, de nem inkább a svédországi Helsingborgban, a NATO-tagországok külügyminiszteri találkozóján elhangzottakról kellene tájékoztatnia a nagyérdeműt?
Ha a Tisztelet és Szabadság Pártja számára ez a tisztelet, akkor milyen lesz a szabadság, amit megvalósítana?
A művészek már aggódnak a „szélsőjobboldal” miatt.
A folyamatos fertőtlenítés jelenleg is zajlik.
