Elvérzett az orosz soft power

„A soft power, vagyis a puha erő egyik eszköze a propaganda, amely révén egy ország formálni tudja a róla és cselekedeteiről saját polgárai, és mások által alkotott képet. Ma a legtöbbször talán Oroszországgal összefüggésben emlegetik a propaganda szót, félelmetes információs befolyást tulajdonítva a Kremlnek, amellyel nyugat-európai választásokba avatkozhat be, és a maga oldalára állíthatja ezen országok közvéleményét. Valójában azonban ennek az állításnak az elterjedtsége inkább egy másik, rivális soft power sikerének eredménye lehet, valóságalapja ugyanis nem sok van. Az orosz soft power ugyanis legkésőbb az idei háború első óráiban elvérzett Nyugaton. (...)

Ez gyakran bizonyul kényelmes magyarázatnak egyes vezetők és érdekcsoportok politikai ellenfeleivel szemben. Donald Trump tulajdonképpen mai napig nem tudta lemosni magáról, hogy orosz beavatkozással lett az Egyesült Államok elnöke. Legutóbb pedig a cseh miniszterelnök állította az ellene tüntető 70 ezres tömegről, hogy az orosz propaganda befolyásolta őket. Az orosz propaganda mindenhova elérő keze azonban a valóságban meglehetősen erőtlennek bizonyult, amikor a háború kitörésekor az ukrán és főképp a mögötte álló nyugati médiagépezettel kellett szembenéznie.

Miközben a nemzetközi sajtó az ukrán részről érkező hírek közül a legképtelenebbeket – Kijev szellemétől az uborkás üveggel leszedett drónon át a golyóstollal rajzolt orosz haditervekig – is szinte kritikátlanul terjesztette, Putyin betegségéről vagy egyenesen már bekövetkezett haláláról hozott le hosszas elemzéseket, állandó jelleggel váltott le, vagy ölte meg csatában az orosz tábornokokat és csecsen hadurakat, és az orosz hadsereg lepukkantságáról értekezett, orosz oldalról szinte semmit nem vettek át a Kreml-közeli tévékben futó politikai talk-show-k aktuális világháborús riogatásait leszámítva.”

Nyitókép: AFP