A baloldal egyszer már tönkretette az országot, és ebben nagy szerepe volt Dobrev Klárának

Brüsszel régi és új emberei ugyanazt az utasítást hajtják végre.

Teljes nyugalommal állok elébe az eljárásnak.
„Ma az Országgyűlés kormánypárti többsége felfüggesztette a mentelmi jogomat egy magánvádas, rágalmazási ügyben (a kisvaszari roma házakról van szó, a polgármester sérelmezi, hogy azt mondtam, “ellopták” az uniós támogatást). Néhány gondolat ehhez:
A Fideszt nagyon zavarja, ha kimondjuk az igazságot. Harminc évig az volt a gyakorlat, hogy magánvádas ügyekben nem adjak ki a képviselőt, de mostanában már nem én vagyok az első ellenzéki, aki mégis járhat bíróságra rágalmazás miatt.
Én minden ilyen esetben azt kértem, függesszék csak fel a mentelmi jogot. Egy bírósági tárgyaláson ugyanis bizonyítani kell és be lehet kérni olyan adatokat, amelyikhez amúgy nem férnék hozzá.
Ha bárki komolyan gondolná, hogy eljárást akar ellenem, nem feljelentést tenne (épp a korábban töretlen gyakorlat miatt), hanem polgári pert indítana, attól nem véd a mentelmi jog. 2013 óta egy pert vesztettem, ott is csak hétből egy pontban marasztaltak el.
Teljes nyugalommal állok elébe az eljárásnak, de azért ne felejtsük el: a Fidesz már jórészt maga alá gyűrte az igazságszolgáltatást is (elég a Kúria vezetőire gondolni). Lehet, hogy elérkezettnek tartják az időt arra, hogy átalakítsák a bírói gyakorlatot is, ami az ilyen esetekben eddig következetes volt és a szólásszabadság pártját fogta.”
Nyitókép: Hadházy Ákos Facebook-oldala