Orbán Viktor: Karnyújtásnyira vagyunk a békétől
Az M1-nek értékelte az évet a miniszterelnök.
Amikor Berlinben kifejtette, mit gondol a háborúról.
„Egyetlen ponton lépett ki a kormánypropaganda által is sulykolt üzenetekből Orbán Viktor, amikor Berlinben kifejtette, mit gondol a háborúról. Ez a pont az ukránok megítélése volt. Miközben a miniszterelnök a német fővárosban 1956 hőseihez hasonlította Zelenszkijéket, a kormányzati propaganda éppen ennek ellentétét próbálja az emberek fejébe verni már hónapok óta, a kormányzati sajtóban megjelenő publicisztikák szinte mindegyike nyíltan ukránellenes, Amerika-ellenes hangot üt meg, Oroszországot egyfajta áldozatként beállítva. És miközben Angela Merkel politikáját dicséri, maga Merkel már nem biztos, hogy annyira büszke volna rá.
(…)
Ám azt Orbán is tudja, hogy Putyinnak esze ágában sincs visszavonulni. Berlinben maga Orbán mesélte el, hogy amikor februárban Putyinnal beszélt, akkor az orosz elnök rendkívül elszánt volt. Orbán éppen ezért Berlinben önmagának mondott ellent: ha igaz, hogy februárban egy nagyon elszánt orosz elnökkel beszélt, ahogy azt állítja, akkor mégis miből gondolja, hogy Putyin a tárgyalásokból és ne az erőből értene? Miből gondolja, hogy reális lehet vele úgy elérni akár egy tűzszünetet is, ha közben Ukrajnát nem segíti a Nyugat?
Orbán békepolitikája és békepártisága csak körítés, nincs valóságtartalma. A valóságban Orbán azt akarja, és ebből Berlinben sem csinált titkot, hogy Ukrajnának egyáltalán ne segítsen a Nyugat, se pénzzel, se fegyverrel, se információval. A magyar miniszterelnök szerint ugyanis a Nyugat segítsége nyújtja el, vagy ahogy ő fogalmazott, teszi nyitottá a háborút. Mi következik ebből? Az, hogy Orbán értelmezésében a »béke« akkor jönne el, ha az ukránokat (és így beleértve az általa annyira féltett kárpátaljai magyarokat is) magukra hagynák. Miközben ő maga állítja azt is, hogy ha az ukránok nem kapnának külföldről segítséget, akkor már rég ledarálták volna őket az oroszok.
Orbán berlini beszédében nem csak ellentmondások vannak, hanem következetlenség is. Nem világos például, hogy egy NATO-tagország miniszterelnökeként miért tartana a magyar kormányfő stabilnak és békésnek egy olyan állapotot, amelyben Oroszország a kénye-kedve szerint, a nyugati államok közömbössége mellett erőszakkal változtathatja meg a határait. Miközben a magyar kormányfő feltehetőleg azzal is tisztában van, hogy a béke akkor sem jönne el Ukrajnában, ha az oroszoknak valamilyen csoda folytán sikerülne az egész országot megszállni, hiszen ukránok százezreinek, millióinak az életét tették tönkre, köztük jónéhányan meg akarnák torolni ezt.
Berlini megszólalásában Orbán ugyan igyekezett az ukránok felé is némi szolidaritást mutatni, de még így is kibújt a szög a zsákból, amikor azt mondta: »az egész világ politikai szimpátiáját Ukrajna irányában az amerikai média tartja fenn, az a lokomotívja ennek.«”
Nyitókép: Facebook