Küldetésük a lengyel szellemiség és lelkiség közvetítése – bemutatkoznak a velünk élő lengyel közösségek
Harminc éve ápolják a lengyel hagyományokat többek között Kőbányán. Takácsné Kalińska Katarzyna, az egyesület elnökével beszélgettünk.
Sokat vívódtam, hogy megírjam azokat a gondolatokat, amik megszülettek bennem, látván a pedagógusok különböző figyelemfelhívó akcióit és a diákok tüntetéseit tanáraik mellett.
„Becsöngetés után jobb esetben bemegyünk, magunkra csukjuk az ajtót és kész. A magam ura vagyok. Azt csinálok, amit csak akarok. Sehol nincs következménye annak, hogy amit csinálunk, az jó vagy rossz. A kompetenciamérés eredményét értekezleten elmondja az igazgató, a gyengébben sikerült területekre készítünk fejlesztési tervet, majd a vége az lesz, hogy a mérés napján éppen a leggyengébb tanulók lesznek betegek, vagy az osztályt tanító, a felügyelő tanár, akinek megesik a szíve a kis nebulókon, és már is rendben vannak a dolgok. Az iskola jobb besorolást kapott az intézmények rangsorában.
De ne gondoljuk, hogy az érettségi vizsgák jobbak lennének. Több helyen az országban volt szerencsém érettségiztetni, vagy bent lenni a bizottságokban. Szinte fizikai fájdalmat éreztem a feleletek jó részénél. A meglévő segédanyagokból (atlasz, szöveggyűjtemény, cikkek stb.) sem képesek az elégséges szintet kiolvasni. Még a készségük sincs meg arra, hogy olvassanak a sorok között. De a szokásos taktikák itt is ismertek. A nagyon gáz diákoknál az elnököt éppen kávéztatni viszik, vagy ebédel, megismerkedik az iskolával. Mire visszajön, a feleletek lementek, és a bizonyítványosztásnál már mindenki repes az örömtől, hogy túlvagyunk a nehezén, a banketten örömiszogatás közepette nevetünk azon, amin sírni kellene, és senki sem teszi fel azt az egyszerű kérdést: hogy jutottak el idáig azok, akik azt sem tudják, merre van előre?”
Nyitókép: Földházi Árpád/Mandiner