Torz Magyarország-kép a német közvéleményben

„Szeptember 10-én emlékeztünk meg arról, hogy Magyarország 33 évvel ezelőtt nyitotta meg közös határát Ausztriával, ami 1989. nyár végén lehetővé tette a Magyarországon tartózkodó NDK-menekültek tízezreinek, hogy az NSZK-ba utazzanak. Ezzel az évfordulóval összefüggésben fontos fejezet kezdődött a magyar–német kapcsolatok területén, ami pozitív, de egyúttal torzított képet alakított ki Magyarországról. Ezeknek a diskurzusoknak a középpontjában Horn Gyula, az ország egykori külügyminisztere, majd miniszterelnöke állt.

A fontos évfordulókkal kapcsolatos nézeteltérések

E viták középpontjában az a kérdés áll, hogy a reformkommunista Horn külügyminiszter milyen szerepet játszott a határnyitásban és az azt megelőző politikai kurzusban. Az egész világ számára jól ismert az 1989. június 27-i kép a magyar–osztrák határról Sopron közelében, ahol Horn osztrák kollégájával, Alois Mockkal együtt inkább rosszul, mintsem jól bánt a drótvágóval. Szimbolikusan átvágták a vasfüggönyt, és a hazai és külföldi kamerák előtt demonstrálták, hogy Magyarország megnyitja a határokat, és kész nyitni a Nyugat felé. Ezek a képek bejárták a világot, és megalapozták a jó, kedves, Európával és a világgal együttműködő reformkommunista képét, aki a glasznoszty és a peresztrojka magyar változatát testesítette meg. A két ország külügyminisztériuma az elkövetkező években ezt az évfordulót a határnyitás napjaként ünnepelte, és ennek megfelelő rendezvényeket szervezett.

Horn még inkább megalapozta hírnevét Nyugaton, amikor 1989. szeptember 10-én este a híradóban bejelentette a határ megnyitását az NDK állampolgárai előtt. Örvendező keletnémetek ezrei borultak egymás karjába, és még aznap este elindultak Ausztria felé. Míg Alois Mockot »Mr. Európának« hívták a rendszerváltásban játszott szerepéért, Hornnak megmaradt a »Mr. Határnyitás« cím.

Azonban az igazság ebben az összefüggésben sokkal összetettebb, ami miatt a kilencvenes évek végén valóságos történészvita alakult ki Horn Gyula szerepéről: ezek középpontjában az évfordulók és azok értelmezése állt. Időközben kiderült, hogy Horn és Mock június 27-én valójában nem a meglévő vasfüggönyt vágta át, hanem egy különálló kerítésdarabot. A határ menti erődítmények lebontása addigra már annyira előrehaladott volt, hogy a vasfüggöny gyakorlatilag sehol sem volt fellelhető. Ezért az imázs növelése céljából a kerítést egy könnyen hozzáférhető helyen kellett újra felállítani, hogy a nyilvánosság számára hatásos képeket készíthessenek. Ezekről az eseményekről készített a Terrorháza 2009-ben egy kiállítást, amelynek címe »Átvágva« volt, amely egyrészt azt jelenti, hogy »átszakítva«, de átvitt értelemben azt is, hogy »becsapva«. Június 27-e azonban egy sikeres, nagyszínpadi előadás volt, amely a világ számára nagy jelentőségű képeket eredményezett.

A magyarországi rendszerváltás időszakában sokkal jelentősebb és meghatározóbb volt világtörténelmi szempontból 1989. május 2-a és 1989. augusztus 19-e. 1989. május 2-án reggel megkezdődtek az intézkedések, amelyek a hivatalosan bejelentett határzárak lebontására irányultak, és nemzetközi operatőr csapatokat vezényeltek a két helyszínre, Hegyeshalomra és Sopronba. Ez utóbbi egyébként éppen az a helyszín volt, ahol aztán június 27-én Horn is nagyot alakított. Horn azonban semmilyen módon nem vett részt ezekben a döntésekben, amelyeket a magyar kormány az azt megelőző hónapokban hozott: csak 1989. május 10-én nevezték ki külügyminiszterré. Ekkor már azonban nagy intenzitással folyt a határ menti erődítmények lebontása, amelynekoka igen egyszerű volt: Magyarország már 1988-ban bevezette a világútlevelet, amellyel az emberek tetszés szerint hagyhatták el az országot. Így aztán semmi értelme nem volt bezárva tartani őket, mert a vasfüggöny már elvesztette funkcióját. Hasonlóképpen, a rossz állapotú határzárak karbantartása hatalmas összegekbe került, amelyeket a reformkommunista Németh Miklós miniszterelnök már nem volt hajlandó előteremteni.

Ugyanilyen fontos volt a Páneurópai Piknik, amelyet 1989. augusztus 19-én Sopron közelében rendeztek meg, ahol több mint hatszáz NDK-s állampolgár próbált tömegesen Ausztriába menekülni, miközben az egyébként lezárt határátkelőt rövid időre megnyitották – NDK-s okmányokkal ugyanis nem engedték volna meg nekik legálisan, hogy elhagyják a területet. A magyar határőrök úgy döntöttek, hogy nem avatkoznak be, és ezzel megnyitották az utat a kétségbeesett emberek előtt a nyugati irányba, akik aztán az osztrák oldalon örömujjongásban törtek ki: Sikerült! Ez az esemény volt a kiindulópontja a későbbi hivatalos határnyitásnak, amely 1989. szeptember 10-ről 11-re virradó éjszaka lépett életbe.

Horn Gyula mítosza Németországban

Ezektől a történelmi tényektől függetlenül azonban a határnyitás érdemét sem a magyar civil társadalomnak nem tulajdonítják, amely nagy kockázatot vállalva megszervezte a Páneurópai Pikniket, sem a Bella Árpád körüli magyar határőröknek, akiknek még a kommunizmus idején is fegyelmi büntetéssel kellett felelniük ezért az emberséges gesztusért. Ezenfelül Németh Miklós miniszterelnök pozitív szerepét is alig ismerték el. Ehelyett az 1989. június 27-i és az 1989. szeptember 10-i képek alapján elterjedt Horn Gyula, azaz »Mr. Határnyitás«. A politikus 1990 nyarán ezért az alakításáért megkapta a Nemzetközi Nagy Károly-díjat, és a német közvélemény, a politika és a média világsztárként ünnepelte. Az a tény, hogy a méltatást nem más, mint a Német Szabaddemokrata Párt külügyminisztere, Hans-Dietrich Genscher tartotta, jól mutatja, hogy Horn és a határnyitás során betöltött szerepe milyen erősen befolyásolta a német polgári tábort. Magyarországon ezzel szemben az emberek egyre inkább tisztában lettek 1989 valódi hátterével, és sokkal negatívabban tekintettek Hornra, annak az 1956-os forradalmat leverő karhatalmisták között betöltött szerepe miatt. 1990-ben sok magyar örült annak, hogy kiűzték a kommunistákat, és reformkommunisták iránti szimpátiájuk ellenére szuverén, demokratikus és független kormányt akartak. Így lett Antall József 1990. május 23-án az ország miniszterelnöke.

Németországban azonban valóságos kultusz alakult ki Horn körül, akit Gorbacsovhoz hasonlóan rocksztárként ünnepeltek és tiszteltek. Egyébként e két személyiség megítélése hazájukban sokkal kritikusabb, mint Németországban, és sokkal negatívabb, mint ahogy azt Németországban tapasztalhatjuk. Mindez szintén egy nem túl hízelgő jelenetben csúcsosodott ki 1990. nyár elején, amikor a konzervatív választási győztes, Antall József polgári kormány megalakítására készült. A rendszerváltás politikai szereplőinek szemtanúi szerint Helmut Kohl állítólag lobbizott Antallnál azért, hogy Horn Gyula maradjon a külügyminiszter. Ez az eset mutatja, hogy a Horn iránti csodálat mennyire erősen jelen volt a kereszténydemokrata körökben. Ez csak a német politikai gondolkodás hátterével magyarázható, amely gyakran a megbékélésre és a megértésre törekszik. Ezzel szemben a volt keleti blokk kelet-közép-európai országaiban mindenképpen szükség volt a múlttal való szembenézésre, a múlt feldolgozására, és arra, hogy ne engedjék, hogy a régi reformkommunista hatalmi struktúrák tovább működjenek. Más kérdés persze, hogy ez mennyire sikerült, mert a régi kommunista szálak az üzleti életben, a politikában, a társadalomban és a médiában megmaradtak, és sajátos metamorfózison mentek keresztül.”

Fotó: WOLFGANG KUMM / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP