„Elöntötte az internet a királynőre emlékező, nosztalgikus tartalom, ez különösen a magyar megemlékezők esetében meglepő (elvileg nálunk az antiroyalizmus nemzeti hagyomány, de úgy tűnik, dalolva engedünk a 48-ból).
Sokan arra hivatkoznak, mennyire kulcsszereplője volt a huszadik századnak II. Erzsébet.
Nos, valóban az volt, bizonyos értelemben, mindaddig, amíg a brit királyi család nem vált nagyon drágán fenntartott turistalátványossággá és a brit alattvalók szórakoztatását biztosító szappanoperák, bulvárlapok címszereplőjévé. A huszonegyedik század elején.
A huszadik században - a történelmi emlékezet kedvéért - jegyezzük meg: II. Erzsébet uralkodása alatt bomlott fel a brit birodalom jelentős része. Tömeggyilkosságok, genocídiumok, éhínségek történtek ezalatt az időszak, uralkodásának ideje alatt.
1943-ban egyes becslések szerint két, más becslések szerint négy millió ember halt éhen a bengáli öbölben (akkor még a brit birodalom területén).
Ezen a képen maga Erzsébet királynő és Fülöp herceg látható szűk évtizeddel később: indiai vadászútjukon büszkén pózolnak a herceg által elejtett bengáli tigris mellett.
Nem, a brit királynő nem volt cuki néni, plüss nagymama, aranyos hölgy (jelzős szerkezetek a magyar sajtó és magyar nyelvű közöségi média felületeiről). A brit királynő egy véres, elnyomó birodalom feje volt, és az a történelmi felelősség hárult rá, hogy ezt a birodalmat valahogy átmentse. Minden oka megvolt arra, hogy maga körül szelídséget, békességet sugározzon. Mert ha nincs kiegyezés, és korlátlanul elszabadul az elnyomottak, kirablottak és megnyomorítottak dühe, akkor az világokat temet maga alá.”
Nyitókép: Saul LOEB, Ronny HARTMANN / AFP