„Harcolunk az illiberális demokrácia ellen? Rosszul vagyunk az orwelli nyelvpolitikai manipulációktól? Kiállunk a szólás, a hitélet, a lelkiismeret szabadsága mellett? Támogatjuk az egyén végső lelkiismereti jogát, a polgári engedetlenséget, ha embertelen, barbár törvényekkel kell szembeszállni? Szuper. De akkor dobjuk ki a kettős mércét, és fókuszáljunk végre az új totalitaritarizmusra, a woke progresszió egyre nyomasztóbb térfoglalására.
Őszintén szólva máig nem értem, miért pont a teljesen marginális transz téma az, ami az elmúlt években ennyire felpörgette a »progresszív« kultúrharcot Amerikában és a szokásos fáziskéséssel Európában, de a baj megtörtént: a feminizmus klasszikus alaptételeit (pl. hogy a társadalmi nem a gond, nem a biológiai, vagy hogy nőnek lenni nem érzés, »identitásválasztás« kérdése) az ablakon kidobó interszekcionális gendernácik átvették a terepet, akadémiai, politikai és médiabeli prominenseik mindenki számára kötelező jelleggel írnák elő, kit hogyan kell szólítani, mit minek kell nevezni, mi a pc, hol kell kvóta, külön mosdó.
És igen, a gyerekektől az egész őrületet távol kell tartani. Ezért kellenek az iskolákba olyan lelkiismeretes tanárok, mint Burke, akik a legalapvetőbb jogokért harcolnak: a szólás- és lelkiismereti szabadságért. Áttételesen pedig a tények tiszteletéért. Azért, hogy a megismerhető, objektív valóság ne csak egy »vélemény« legyen a sok tetszőleges közül.
Az új totalitáriusok a toleranciánkat, a szabad és bátor egyének toleranciáját tesztelik naponta, hogy meddig mehetnek el. Irodalmi ikonoknak mennek neki, ha azok megkérdőjelezik a szóhasználatukat (ragaszkodva ahhoz, hogy a nőket nőknek nevezzük, nem pedig »menstruáló embereknek«); felháborodott cirkuszt csinálnak abból, ha az Elliot Page-dzsé vált Ellen Page színésznő eredeti, női nevét akár csak megemlítik, hiszen az már »deadname«, használni tiszteletlenség; mindig pontosan tudják, mikor melyik szónál vagy kirekesztő, rasszista, transzfób, iszlamofób, klímatagadó, oltásellenes.