A baloldal egyszer már tönkretette az országot, és ebben nagy szerepe volt Dobrev Klárának

Brüsszel régi és új emberei ugyanazt az utasítást hajtják végre.

Az egyik lap sztahanovistája készített screenshotot az ajánlatról, mivel újságírás = képernyőfotó.
„A tanárok megalázóan keveset keresnek, és ami ennél is fontosabb: a jövő szempontjából reménytelenül kevés pénz van az oktatásban. Azonban itt most nem az oktatásról lesz szó, hanem egy másik szakmáról, az újságírásról, ha van még olyan.
Ugyanis a fenti tényen (az oktatás helyzete) jottányit sem változtat, ha egy tanár nem kevesebbet keres, mint egy takarítónő, hanem másfélszer vagy kétszer annyit, a sajtónak viszont a maradék hitelét is aláássa, ha képtelen pontosan közreadni egy információt, és amikor kiderül, hogy baj van a közöltekkel, akkor továbbra is köti az ebet a bértáblához.
Körbement a hír, hogy egy iskola magasabb bérért keres takarítónőt, mint tanárt. A magyar valósággal meghitt és szerves egységben élő újságíróknak nem tűnt föl, hogy itt valami nem stimmel. Mert 1) nem lehet a bérminimum alatt keresni, 2) annak is gyanúra kellett volna okot adni, hogy a sugalmazni vágyottakkal ellentétben itt egy alapítványi iskoláról van szó, azaz más lehet a háttérben. Az utóbbit még kiguglizni sem sikerült, csak az egyik lap sztahanovistája odavetette, hogy készített screenshotot az állásajánlatról, mivel újságírás = képernyőfotó. Az se segített rajta, hogy lapjának melléküzemágaként egy »tényellenőrző« oldal üzemel, amely természetesen csak annyiban ellenőriz, amennyiben azt a progresszív hittérítés igényli.
A valóság ettől még nem lett sokkal vidámabb: az iskola a legalacsonyabb gyakornoki bért tüntette föl, amely nem tartalmazta a bérminimumra való kiegészítést, sem a pótlékot, és azért így járt el, mert nem állami iskola lévén nem tudta a közszolgálati portált használni, a hirdetőfelület pedig csak erre adott lehetőséget. Vagyis egy egyetemi végzettségű, több évtizedes gyakorlattal bíró tanár akár a kétszeresét is megkeresheti egy takarítónő jövedelmének. Hurrá! Hogy ez még mindig mennyire gáz, arról viszont innentől nehezebb beszélni, mert a tanári bérezésben tájékozatlan közönség, majd innentől lesöpörheti, hogy tudjuk, takarítónő, höhö.
A sajtómunkások, bármennyire is hiszik, nem az objektív igazság birtokosai, képtelenek kilátni saját elfogultságuk és világképük kereteiből, és leginkább azoknak ártanak, akinek védelmére szeretnének kelni.”
Nyitókép: Mandiner Archív