Felzárkózás

„Tény, hogy a globális tőkestruktúrák egésze egyre kevésbé mutat hajlandóságot az ilyen egyezségekre, mert maga az egész rendszer legbelső logikája azt diktálja, hogy az erőforrásáramlás mindig a lokalitások felől a globalitás felé mutasson. Az elmúlt fél évszázad során szinte csak Ázsiában voltak igazán sikeres példák erre. És még ott is lehetnek hosszabb távon jelentkező negatív hatások, amelyek főként a népesedési lejtőben mutatkoznak meg drámai erővel.

A rendszerváltás rendszere harminchárom éves, annyi, mint a Kádár-rendszer volt, és ez kikerülhetetlenné teszi a számvetést, vajon az új rendszer mennyiben volt sikeresebb az előzőnél a magyar társadalom anyagi, fizikai (népesség, egészség), lelki, erkölcsi, szellemi felzárkózásában. A mérleg ellentmondásos, mert van, amiben jobban teljesít, de van, amiben rosszabbul (például éppen a népesedésben), és összességében most sem sikerült szintet lépni, az európai mezőnyben lényegében ugyanott vagyunk, a világ egészében pedig jelentősen romlott is a relatív helyzetünk.

A mostani fizetésimérleg-romlás pedig arra figyelmeztet, hogy a globális sebezhetőségünk most is magas, minden globális sokk komoly bajba sodorhat minket. Az elitek elemi konszenzusa helyett narratívák globális és lokális háborújának korát éljük, és ez a »fogság« még tovább rontja a sikeres felzárkózás esélyeit. Birodalomváltás zajlik, és egyszerre kellene négy birodalommal jó kapcsolatokat fenntartanunk úgy, hogy ettől inkább gyarapodjunk.

A német, orosz, amerikai, kínai birodalom jelentős befolyást gyakorol ránk, és nyugodt, békés, kiszámítható, kölcsönösen előnyös egyezségre volna szükségünk mind a négy birodalommal, ami ma és a közeli jövőben lényegében kizártnak látszik. Most mégis valahogy erre kell kísérletet tennünk, ahogy lehet.”

Nyitókép: Képernyőfotó