Hann Endre nem fikciónak, hanem dokumentarista rögvalóságnak tartja az ElkXrtukat

2022. szeptember 06. 06:26

A lényeg egy régi magyar mondásból olvasható ki: akinek nem inge, ne vegye magára. Az inget Hann Endre magára vette.

2022. szeptember 06. 06:26
null
Ditzendy Attila
Magyar Nemzet

„Egyesek a valótlanság buborékjából kilesve úgy látták, hogy az ElkXrtuk egyfajta oknyomozó dokumentumfilmként – ahogy ma szokás, játékfilmes eszközökkel megelevenített jelenetekkel – dolgozza fel a 2006-os őszi brutális rendőrterrort, amikor az 1956-os forradalom és szabadságharc ötvenedik évfordulóján a kormány rálövetett saját állampolgáraira. Meglehet, a liberálkommunista kabinet így ünnepelt mint a szovjet tankok támogatásával megalakult Magyar Szocia­lista Munkáspárt utódszervezete. Az 1956–57-es véres megtorlásban szerzett elévülhetetlen érdemeiért cserében kiutalták a Szemlőhegy utca 42. szám alatti villa földszintjét a rettegett koncepciós bírónak, Jahner-Bakos Mihálynak, az első emeletet pedig Apró Antalnak. Onnan nézegetett ki, mint valami buborékból Apró Piroska veje, Gyurcsány Ferenc 2006-ban.

Ezt a kinézegetést csupán mint fikciót írtam le, s elhatárolódom a véleményemtől, miként tette azt egykor Draskovics Tibor a sajátjától. Ellenben Hann Endre nem fikciónak, hanem dokumentarista rögvalóságnak tartja az ElkXrtukat. Talán az ő köreikbe tartozók retinájába egy életre beleégett a szovjet minta, ahol Szergej Eisenstein Októberjét, a Téli-palota ott megjelenített ostromát mint történelmi dokumentumfilmet kezelték. Netán az amerikai minta, mert az Egyesült Államok a westernfilmekkel hamisított új múltat magának. Tudniillik a valóságban a cowboyok több mint negyede fekete bőrű vagy – píszín fogalmazva – afroamerikai volt, a Téli Palotát pedig sosem ostromolták, hiszen nem őrizte senki, abban ugyanis hadikórház működött női ápolókkal és kadétokkal. Nem lesz könnyű a buborékban a pálfordulás, amiért az egykor haladár ruszkik agresszorok lettek, az elfeledett feketék pedig korunk hősei.

A lényeg egy régi magyar mondásból olvasható ki: akinek nem inge, ne vegye magára. Az inget Hann Endre magára vette, amint magára ismert a közvélemény-kutatásokat meghamisító, kormányzati és pártérdekeket kiszolgáló figurában, akinek a tudományosságnál sokkal fontosabb a karrier és a minél több pénz. Meglehet, ezért ajánlott először peren kívüli egyezséget, hogy egyezkedjenek már valami kis vagy nem is olyan kis kárpótlásról. Egész pontosan hárommillió forint sérelmi díjról. Már megint az a büdös pénz, akár a filmben. A játékfilmben. Nos, Hann Endre tényleg szerepel majd egy filmben. Egy dokumentumfilmben. Mert Kálomista Gábor dokumentumfilmet forgat a perről.”

Nyitókép: Facebook

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Szorgos Lajhár
2022. szeptember 08. 10:48
Akit érdekel, a port.hu-n remek elemzés olvasható róla a fórumban tavaly október 28-a tájáról. Bocsánat, amiért nem adok linket. A hozzászóló szigorúan filmes szempontok szerint elemez.
pumuklik
2022. szeptember 06. 20:42
De sok zsidó (hahn) seggnyaló jött össze erre a cikkre! Ízlelgessétek a végtermékét! ...
korona.2.0
2022. szeptember 06. 20:19
Hann Endre zsidó. A zsidók mindig így intézkednek a gojokkal szemben. Elhallgattatás, cenzúra, betiltás - ez a jellegzetességük, a sátáni lényegük egyik tartóoszlopa. Tehát nem kell csodálkoznunk, ha ez a zsidó fickó arra kéri a (zsidó)bíróságot, hogy TILTSA BE ennek a filmnek a további bemutatását. Csakhogy ez egy múlt századi gondolkodás, mert ugyanis a film már fenn van az interneten és BÁRKI szabadon megnézheti. Az egész bírósági úgy anakronisztikus és - nevetséges.
Rockpapa
2022. szeptember 06. 15:43
A mi Pozsonyi úti balliberális zsidó filmrendezőink 45 évig készítették a két háború közötti a Horty kormányról, az akkori vezetőkről, az uralkodó elitről szóló dokumentum filmnek álcázott hazugság filmeket , úgy hogy azok nem perelhették őket. Pedig akkor még sokan éltek az érintettek közül.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!