A magyar esetben a kapitány előbb még jóval feljebb húzta a botkormányt

„A magyar gazdaság teljes energiaellátása az utóbbi időben 24 megatonna olajegyenérték (2014) és 27 Mtoe (2019) között mozgott. Ennek kétötöde származik hazai forrásból, 60 százaléka import. Az ipari energiafelhasználás 2010 és 2020 között 46 százalékkal nőtt! Részben a sok energiát (főleg földgázt) igénylő vegyipar, abroncsgyártás, járműipar termelésnövekedése áll emögött, és most lépnek még be a nagy akkumulátortermelő üzemek. Ezt az ipari szerkezetet súlyosan érinti a hagyományos energiahordozók (földgáz, olaj, szén) és az áram tarifáinak megugrása. Természetes védekezési képességünk gyenge: a megújuló energia részaránya csupán 15 százalék 2020-ban; kisebb, mint 2012-ben. A lakossági és kommunális ingatlanállomány állapota vegyes, energetikai színvonala csak lassan javul. Az autópark átlagos élettartama jóval az európai átlag feletti. Ezek az arányok azt üzenik, hogy az európai átlagviszonyokhoz képest a magyar gazdaság és társadalom nagyobb arányban van kitéve mind az esetleges  fizikai hiányból, mind »csupán« a drágább energiaárakból adódó sokkoknak. 

A helyzetet súlyosbítja, hogy a fixen tartott hatósági (»rezsicsökkentett«) tarifák csaknem évtizedes időszakában az árak nem ösztönözték a háztartásokat, önkormányzatokat, kisvállalatokat az energiatakarékossági beruházások elvégzésére, az energiaigényes berendezések és eljárások lecserélésére. A 2021-ben drasztikusan felfutó világpiaci energiaárakra sokáig nem reagált a magyar szabályozás, a rezsitarifák változatlanul maradtak 2022 júliusáig, sőt, a piaci szint alatti ármegszabás tavaly ősszel kiterjedt a motorüzemanyagokra is. Így a többi uniós tagállamban meghozott energiatakarékossági intézkedésekhez és piaci késztetéshez képest egyéves késésben vagyunk.

A mesterségesen alacsonyan tartott árak hatására a magyar energiaimport volumene nagyobb, mint lett volna rugalmas áralakulás (és így a keresleti volumen mérséklődése) esetén.

A romló nemzetközi cserearányok mellett az árszabályozási merevség – és maga az alapprobléma: gazdaságunk átlagosnál nagyobb energiaimport-függősége – a külső pénzügyi mérleg komoly romlásában öltött testet. Ehhez még hozzá is tett a választást megelőző nagyméretű keresletnövelés, amint azt Oblath Gábor nemrég kifejtette.

Ezeknek a hónapoknak egyik nagy ismeretlenje, hogy a hátrább sorolt, elhanyagolt energiatakarékossági intézkedéseket most milyen gyorsan tudják elővenni az üzleti szereplők és a háztartások. És egyáltalán: mennyire képes alkalmazkodni Magyarország a hirtelen változásokhoz.

Valóban fenyegető a múlt, a késői 70-es évek: az akkori olajárrobbanás következményeit előbb lekicsinyelte a magyar hivatalosság (»ide nem gyűrűzik be az energiaár«), majd amikor az egyensúlyi mutatók ijesztő mértéket öltöttek, gyors egymásutánban, kapkodva születtek a megszorító intézkedések.

A földet érés költői képéhez visszatérve: a magyar esetben a kapitány előbb még jóval feljebb húzta a botkormányt, holott már látótávolságban lett volna a leszállópálya. Most ezért sajnos a komfortosnál meredekebb szögben kell lefele haladni a landoláshoz, és várhatóan keményebb lesz a betonra érés. Öveket becsatolni!”

Nyitókép: Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP