„Hiába sulykolják Orbánék, nem igaz, hogy Putyin járt jól a szankciókkal – ezzel a címmel közölt cikket a Telex.hu. A hírportál szerint valójában a szankciók nagyon is működnek, bár azt azért legalább elismerik, hogy a háború megállítására rövid távon valóban nem voltak alkalmasak. Persze ezt nehéz is lenne tagadni, hiszen Putyin éppen most rendelt el részleges mozgósítást Oroszországban, és egyelőre nem látszik a háború vége, de még a közepe sem. A Telex.hu nem állt meg azonban félúton az ostobaság szupersztrádáján, mondván Putyin ellenlépésként használt zsarolása a gázzal olyan hideg zuhany, amely pár éves időtávon akár nagyon jót is tehet Európa energiabiztonságának.
Hát ja, csak Európa győzze kivárni azt a néhány évet. A szankciók miatti gondok ugyanis nem majd, hanem most, már jelentkeznek. S tetszik vagy nem tetszik a globalistáknak, Orbán Viktor kormányfőnek nagyon is igaza van: Oroszország egyelőre egyre csak gazdagodik a szankciók miatt, az Európai Unió pedig valóban lábon, sőt, tüdőn lőtte saját magát. S mire esetleg a Telex.hu portálnak egyáltalán igaza lehetne, addigra ki is vérzik.