Az AfD-s politikusoknak hamarosan sárga csillagot is kell majd hordaniuk

Természetesen a demokrácia nagyobb dicsőségére...

A lebutított társadalommal szemben nem képvisel valódi ellenerőt a DK-s árnyékkormány.
„Félreértés ne essék: nem a DK emberivel van bajom. Lehet, hogy ők külön-külön és együtt is nagyszerűek. A bajom azzal van, hogy egy túlhatalomban lévő alakulattal és, egy teljesen lebutított társadalommal szemben nem képviselnek valódi ellenerőt. Igaz: Dobrev Klára árnyék-miniszterelnök, vasárnapi beszédében is hívta a testületbe a többi párt képviselőjét, a névsor azonban mutatja: eredménytelenül. Vagyis: fényévnyi távolságra kerültünk április 3-ától, attól a reggeltől, amikor még azt hittük, a nap végén lesz minek örülnünk. Hiszen a sok-sok elvetélt próbálkozás után, végre összeálltak az Orbán-rezsim leváltásában érdekeltek.
Ám hiába: súlyos, a korábbinál is súlyosabb bukás lett a vége. Azóta idestova fél év telt el, a kormány időközben hatalmas bajba került – persze inkább az emberek -, hibát hibára halmoz, nap, mint nap lyukad ki a hamis propagandája, és mégis: Zuglóban és Újbudán is nyerni tudott. Jó, az árnyékkormány csak most, a hét végén jött létre. És jó, hogy létrejött. De egy – ismétlem: egyszínű – árnyék-kormány még nem csinál nyarat…”
Nyitókép: Facebook