A Nyugat elveszítette ezt a háborút, még akkor is, ha az oroszok nem győznek

„Sokszor hangoztatja, hogy megbomlóban van az amerikai egypólusú világrend. Ez nem inkább Nyugat-szkepticizmus?

A második világháború után lenullázták a rendszert, és újra kellett építeni a nemzetközi kapcsolatokat. Akkor kialakult egy kétpólusú világ: az amerikaiak vezette Nyugat, és a keleti tömb. Ez eltartatott a Szovjetunió összeomlásáig, ezt követően pedig teljesen megváltoztak az erőviszonyok. Így kialakult az egypólusú világ. Fukujama erre húzta rá az elméletét – lásd A történelem vége és az utolsó ember című könyv –, ami lehetővé tette ezt az idealista elképzelést, hogy győzött a jó, a demokrácia. De ez az Amerikai Egyesült Államok katonai és politikai hatalmának a győzelme volt. 

VALÓJÁBAN FUKUJAMA MÖGÖTT AMERIKAI ATOMBOMBÁK ÉS SZURONYOK ÁLLNAK.

A naivak, akik elhiszik ezt a fennkölt eszmét, hogy önerőből diadalmaskodott a sötétség felett a jó, feltenném a kérdést: miért pont akkor történt meg mindez, amikor az amerikai hegemónia megteremtette az egypólusú világot? Miért nem a tatárjárás vagy a törökvész idején? Lehet, hogy most majd csúnya dolgokat mondok, de nincs ebben semmilyen értékítélet. Az én szememben éppen annyira legitim az amerikai hegemóniára való törekvés, mint az oroszoké vagy a kínaiaké. Minden állam megpróbálja maximálisra vinni a befolyását. Ebben az az érdekes, hogy Amerika nagyon későn értette meg, hogy az összes kötelezettség, amit magára vállalt a korábbi kétpólusú világban, arra nincs már szükség egy egypólusú világban. Hiszen Amerika miért lett volna deficitben Németországért, mikor már nincs Szovjetunió? De ez későn esett le Washingtonban. Ennek az oka a 9/11-es támadást követő közel-keleti »vendégjátékok« voltak, és a politikában is érvényesülő tehetetlenségi erő. A paradigmaváltás sohasem volt annyira népszerűtlen, mint amióta mindenki erről beszél.

Ez egy abszolút és megkérdőjelezhetetlen realista irányzat. Ez a gondolkodás most nem tűnik oroszbarátnak?

Legjobb védekezés a támadás, és ezt teljesen elfogadom. Amikor az európai ember felháborodik a realizmuson, az olyan, mint az eunuchok lázadása a paráznaság ellen. Hiszen Európának nincs semmilyen biztonsági felelőssége, ez egy korlátolt felelősségű társasággá vált, mert Amerika azt mondta Európának, hogy én gondoskodok a biztonságotokról. Könnyű úgy tisztán tartani a lelkiismeretedet, ha soha nem használod. Ebből a pozícióból nagyon könnyű felháborodni, hogy létezik a reálpolitika. Könnyű báránysültet csinálni úgy, hogy nem neked kell levágni az állatot. Ami pedig a ruszofil vádakat illeti: ebben a háborúban én három perspektívát látok.

VANNAK OROSZPÁRTIAK, UKRÁNPÁRTIAK, ÉS VAN EGY HARMADIK POZÍCIÓ, AMI EGY, A NYUGAT RÉGI DICSŐSÉGÉT VISSZAÁLLÍTANI KÍVÁNÓ ÉS EZÉRT A NYUGAT JELENLEGI ÁLLAPOTÁT KRITIZÁLÓ NÉZŐPONT.

Én nagyon kritikus vagyok a saját kultúránkkal, civilizációnkkal szemben, de azt nem gondolom, hogy hanyatlásban van. Szerintem iránytévesztésben van, és szükség van egy korrekcióra. Erre a kritikámra pedig a legkönnyebb, hogy azt mondják rám, »ez egy oroszbarát«. Sokkal könnyebb, mint ez ellen érvelni. Egyébként ugyanolyan szinten kritizálom az oroszokat, mint az ukránokat. A magam részéről vajmi kevés különbséget látok az orosz és az ukrán rezsim között, azon a tényen túl, hogy technikailag ebben a háborúban Oroszország az agresszor és Ukrajna az áldozat. A világ bonyolult, de mindettől függetlenül ezt a háborút a Nyugat elvesztette, még ha az oroszok nem is nyernek.”

Nyitókép: Dimitar Dilkoff / AFP