Már amennyiben Ady öröksége a hagyományaink közé tartozik. Ez persze nem egyértelmű, amióta lovagkereszttel tüntették ki és a Nemzeti Alaptantervvel való bütyköléssel bízták meg Takaró Mihály irodalomtörténészt, aki szerint a Nyugat -Ady és társai folyóirata- nem más, mint jelentéktelen zsidó lapocska.
De Takaró ide vagy oda, Kövér mégiscsak olvasta Adyt. Híres metaforájára, a »Kompországra« még halványan emlékszik is. (A szellemi bérgyilkosok eszerint félmunkát végeztek.) Csak épp arra nem, mit jelent. Ady 1905-ben az »Ismeretlen Corvin-kódex margójára«c. írásában a magyarság tragédiájának tartja, hogy Kompország vagyunk, amely »legképességesebb álmaiban is csak mászkált két part között Kelettől Nyugatig, de szívesebben vissza«. Képtelen végleg kikötni az európai, nyugati parton, ahol a szabad gondolkodás terem. Így aztán amikor éppen visszafelé, Keletre hajózunk, »akinek a homlokán ott vigyázatlankodik a Gondolat, az elveszett«.
Kövér szerint viszont Kompországnak lenni remek dolog. Szó se róla, kissé átírta Adyt. Nem tehet róla, ha egyszer a transzhumanista akárkik megfosztották a hagyományainktól. Szerinte a Kompország azt jelenti, hogy hidat képezünk Kelet és Nyugat -gondolom, most éppen Putyin és a NATO- között, és ez így is kell, hogy maradjon. Éljen Kompország, Adyt egye meg a fene. Ha már képes volt jövőbe látóan jóelőre lehazugozni a derék házelnököt: »Miért hazudjátok, hogy a komp híd?!«”