Veszélyben a 13. havi nyugdíj! Rémes, Magyar Péter tényleg mindent elvenne az idős emberektől?
Petschnig Mária Zita Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon korábbi tanácsadója volt.
Új korszak rajzolódik ki, amelyben a DK és a Momentum megnyilvánulásait érdemes fokozottan figyelnünk és értékelnünk.
„Az áprilisi gyötrelmes választási fiaskó óta épp elég idő telt el ahhoz, hogy megpróbálkozzunk értékelni a hazai ellenzéket. Az első, amit megállapíthatunk, hogy az ellenzéki térfélen (s nem csak a nyár miatt) csend van, vagy ha támad is olykor némi zaj, annak nincs különösebb, a politika egészére kiható jelentősége. Ez mind igaz, mégsem célszerű megelégednünk azzal a közhellyel, hogy az ellenzék berkeiben nem történik semmi.
Rögzítsük: egy tekintetben nagyon is sok történt a választások óta. Ez pedig az, hogy a tavaly ősztől idén áprilisig csúcsra járatott összefogás-modell tökéletesen kifulladt, és egyetlen ellenzéki párt sem foglalkozik tovább vele. Néha persze elhangzanak olyan mondatok, hogy »az Orbán-rendszerrel szemben csak az összehangolt cselekvés segíthet«, vagy: »vonuljunk ki a parlamentből és az orbáni politika egész világából«, de az ilyesféle mondatok légüres térbe kerülnek, és ott kavarognak.”
Nyitókép: Facebook