Élhetőbbé tesszük Budapestet: a nagyszabású, hosszabb ideig tartó munkák, azaz Blaha Lujza tér és a Lánchíd felújítása mellett idén tavaszra a Göncöl utcában, a Rákos-patak és a Kámfor utca között teljesen megújult a mintegy 1,4 kilométer hosszú útszakasz. Tavaly elkészült a rákospalotai Deák utca, az újbudai Péterhegyi út és az újpesti Rózsa utca rekonstrukciója. Az útfelújítási program további eleme a zuglói Vezér utca és a terézvárosi Podmaniczky utca rekonstrukciója, továbbá az Üllői út Szarvas csárda tér és városhatár közötti szakaszának, illetve a Mester utca Ferenc körút és Haller utca közötti szakaszának korszerűsítési terve. A BKK – Budapesti Közlekedési Központ eredményes közbeszerzési eljárást folytatott le két további út korszerűsítésére, így a szerződéskötési moratórium letelte után idén indulhat a budafoki körforgalom- és kerékpárút-építés, valamint az újpalotai Erdőkerülő utca és Zsókavár utca felújítása is. A Budapest Közút kivitelezésében júniusban elkészült a Hungária körút felújítása a Hős utca és a Salgótarjáni utca között. Jelenleg a Mogyoródi út Nagy Lajos király út és Hungária körút közötti szakasza újul meg október végéig.”
Nyitókép: Facebook