„Nem vagyunk elég résen, még mindig nem tanultunk meg a magyar Abszurdisztánnak megfelelően gondolkodni, mert előre meg kellett volna mondanunk, hogy a meteorológiai szolgálat új vezetője nem meteorológus lesz, hanem egy rendszerhű seggnyaló, és így lett. Hanyecz László, a cég gazdasági vezetője volt az egyetlen ember, aki elárulta a kollégáit, és benyalva a rendszernek, nem írta alá a politikai indíttatású kirúgással szembeni petíciót. A rendszer kontraszelekcióját és működési módját mutatja, hogy őt nevezték ki utódnak, miközben nem is meteorológus.
Ennek az embernek lesz a feladata, hogy mostantól az időjárás úgy működjön, ahogy azt a diktatúra érdekei megkívánják, és amit a politika megrendel tőlük. Mostantól az időjárásjelentésnek is olyannak kell lennie, amit a diktátor és a talpnyalói hallani akarnak. Nem lehet rossz hírt vinni a »császárnak« (például, hogy vihar vagy eső lesz), mert levágatja a fejét azoknak, akik rossz hírt hoznak. Erre ez az ember kiválóan megfelel, mert nem kell saját szakmai tudását és meggyőződését megtagadnia, mert neki olyan nincs.