Bálvány

„Megpróbáltam hát én is ennek megfelelően hallgatni, és magamon átereszteni a több mint egy órás szónoklatot; nem olvastam aznap kommenteket, elemzéseket, még a közösségi oldalakat sem nyitottam ki. És 24 óra elteltével sem jutottam közelebb, nem találtam meg a hetven perc igazi magját, nem állt össze bennem, mit is akart mondani a szónok. Higgyék el, teljes jóindulattal és távolságtartással kezeltem a beszédet, még a durva, náci ihletettségű kiszólásokat is odébb toltam (drogos tüntetők, kevertfajú nép, német gázhasználat).

De hiába a jóindulat, csak arra jutottam, hogy Orbán ezúttal képtelen volt megfelelni saját elvárásainak, ezáltal egy látszólag strukturált előadás helyett egy apokaliptikus, széteső víziót adott elő, amelyből csak annyi derült ki, hogy ezúttal összekeveri az okot az okozattal, nevetséges, helyenként ostoba következtetésekre jut. Arra például, hogy nekünk, magyaroknak 2030-ra kell csúcsformába lendülnünk, mert akkor már nettó európai befizetőként nekünk kell rendelnünk a zenét…

Ezt az utolsó mondatot csak azért emeltem ide, mert jól példázza, hol is tart a miniszterelnök, és talán azt is, hova tart. Most egyébként ott, hogy – egyedüliként – ő tudja, mi indította el az oroszok háborúját, és azt is, hogy mikor fog véget érni (tájékoztatásul: 2024-ben, amikor újra Trump lesz a Fehér Ház ura). Addig pedig: recesszió jön a világra, tehát a kimaradás politikáját kell megvalósítanunk. Két év van hátra a béke – Trump – elérkeztéig. Addig a világ recessziójából mi leszünk a lokális kivétel. Hűha, foglalom össze magamban: lehet, hogy nem a náci gondolatok jelentik a legnagyobb bajt?”

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd