A Fidesz-kormány uniós vétója bumerángként csaphat vissza

2022. július 07. 13:27

Legyen világos, a magyar kormány vétója kizárólag a zsarolásról szól.

2022. július 07. 13:27
null
Ujhelyi István
Ujhelyi István
Hírklikk

„Nagy többséggel fogadta el az Európai Parlamenti mai plenáris ülése azt a dokumentumot, amely a globális minimumadó kivetése kapcsán emelt tagállami vétóról foglal állást. Az EP egyértelművé tette, hogy a bevezetni szándékozott új, európai adóteher érdemben csökkenteni fogja a sokmilliárdos bevételű multicégek eddigi adókijátszását, a kis- és középvállalkozásokkal szembeni agresszív adótervezését.

Az Európai Parlament többsége kimondta azt is, hogy történelmi jelentőségű az ügyben kialakult egység az unióban, amelyet jelenleg egyedül Magyarország kormánya blokkol, annak ellenére, hogy a tárgyalási folyamatok során az alapvetően gazdasági tartalmú különigényeit nagyrészt figyelembe vették. Az állásfoglalás elítéli, hogy a magyar vétóval blokkolják a megállapodás életbe léptetését és az EP fel is szólította az uniós intézményeket, hogy ne bocsátkozzanak alkudozásba a „nemzeti vétójukkal visszaélő” tagállamokkal; Magyarország esetében pedig mindaddig tartsák befagyasztva a helyreállítási alap sokmilliárdos forrásait, amíg hazánk teljes mértékben eleget nem tesz a rendeletben meghatározott feltételeknek, valamint az országspecifikus ajánlásoknak, különösen a jogállamiságra, az igazságszolgáltatás függetlenségére, valamint a csalás, az összeférhetetlenség és a korrupció megelőzésére és felderítésére tekintettel.

Az EP állásfoglalás támogatja azt a megoldást is, hogy amennyiben a magyar kormány továbbra is vétóval él az ügyben, akkor Magyarországot megkerülve, a megerősített együttműködés keretében léptessék életbe a globális minimumadóról szóló közös döntést.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2022. július 08. 18:11
Szerintem a visszacsapó az nem a bumeráng a bumeráng ha nem talál célt visszatér az eldobóhoz, ami vissza csap rátok az a Nagy Imre harangkötele.
amca
2022. július 08. 12:34
uyyhuyye . 1ször a maszopot tedd rendbe. Ja ,megunta da szopást. Mehetsz szemetet szedni.
Rasdi
2022. július 08. 11:29
Ha nem tudnád fiacskám (koromnál fogva megengedhetem magamnak), a vállalkozások eredmény utáni adófizetési kötelezettsége egy RENDSZERNEK, az adórendszernek egy eleme. Egy elem rögzítése és a nemzeti hatáskörből történő kivétele az erre adandó reakciók következtében óhatatlanul igényelni fogja az adórendszer további elemeinek központosítási igényeit is. Azaz egy nemzeti hatáskörbe tartozó kormányzati eszköznek az adórendszernek a központosítására törekvésnek az első lépéséről van szó. Ami ha egyszer beindul, megállíthatatlan lesz. Meg kellene próbálni rendszerben gondolkozni, és az államok gazdálkodását meghagyni országos hatáskörökben.
kamasuka
2022. július 08. 10:48
Zsarolásról beszél ez a kretén, amikor nem kapjuk meg a nekünk járó uniós pénzeket? Leszophatod magad Pista, és elmehetsz utána egyet a Notre Dameba harangozni is, faszfej!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!