A baloldal egyszer már tönkretette az országot, és ebben nagy szerepe volt Dobrev Klárának

Brüsszel régi és új emberei ugyanazt az utasítást hajtják végre.

Jó, hogy ott tart az ország, hogy megengedhet magának olyan programokat, mint a tehetségek külföldi tanulását segítő Stipendium Peregrinum.
Immár harmadik éve, hogy a Stipendium Peregrinum program kiemelkedő teljesítményű diákoknak nyújt anyagi segítséget ahhoz, hogy a világ neves egyetemein tanuljanak Angliától Japánig. Mindennek én is részese lehetek, a kiválasztótábor instruktorainak egyikeként, ami igen megtisztelő feladat. Az eredményeket a napokban hirdették ki.
beszélgetni velük, megismerni korosztályuk látásmódját, problémáit; és persze a sajátos zsenibajokat. A Stipi ismereteim szerint lényegében egyedülálló program.
A „Stipi” állami program, tehetségsegítő ösztöndíj. Nem szociális támogatás, bár a szociális szempont sem hiányzik belőle. Mondhatnám, hogy az elitképzést segíti – amire szükség is van. Az egyik kifogás, ami fel szokott merülni, az az, hogy „minek mennek külföldre”, legalábbis állami pénzen. S való igaz, hogy ezek a diákok sokmillió forintot kapnak tanulmányaikra – amivel persze el kell számolniuk.
A külföldi tanulás középkor óta szokásos módja azonban nem csak az érintettnek hasznos, hanem népének, az országnak is. Legalábbis a Stipi igyekszik azokat kiválasztani, akik nem csak amúgy üdvözlendő egyéni karrierjükben lendülnek majd remélhetőleg előre ezáltal, hanem öregbítik hazájuk hírnevét, segítik majd az országot, ha más nem, a maguk köreiben
Minderre a jelöltek kötelezettséget is vállalnak.
És félreértés ne essék: a Stipi nem azért van, mert pocsék lenne a magyar felsőoktatás. Ha a magyar egyetemek egytől egyig a világ élvonalában lennének, akkor is lenne haszna a magyar diákok közül pár külföldi tanulása támogatásának, mégpedig a kapcsolatépítés és a tapasztalat miatt. Ezzel együtt persze szempont, hogy a pályázók közül ki milyen szakra jelentkezik, és abban jók vagyunk-e itthon. De csak egy szempont a sok közül.
Ugyan a Stipiben nincsenek kvóták, mégis elmondható, hogy nagyjából kiegyenlített benne a fiúk és lányok aránya. Bárki jelentkezhet, de a többség természettudományos érdeklődésű; van olyan hölgy a programban, aki a világ egyik legjobb műszaki egyetemén, a bostoni MIT-n tanul asztrofizikát. De vannak stipis fizikusok, kémikusok, mérnökök, közgazdászok, filozófusok és művészek is. Budapestiek és vidékiek, városiak és falusiak, magyar magyarok és cigány magyarok, félosztrákok, félolaszok; kockák, művészlelkek és csodabogarak.
A Stipi összehoz egy rakat fiatal zsenit, akik otthon kiemelkedőnek számítanak, és ezért talán kicsit furcsán néznek rájuk, hacsaknem épp ők a közösségi vezetők. A zseniség akár az egoizmust is segítheti, de amikor összezárjuk őket másik negyven-ötven-hetven zsenivel a táborban, akkor egyrészt fellélegeznek, hogy végre hasonszőrűekkel találkozhatnak, és nem nézik őket csogabogaraknak; másrészt rádöbbennek, hogy a saját fajtájuk közt nem biztos, hogy kiemelkedőek. és egy zseninek a zsenik közt már nehezebb a verseny.
Az idei táborban a beszélgetések során szóba kerültek más országok tehetséggondozó gyakorlatai. És bizony közösen csodálkoztunk rá, hogy Dániában a kiugró tehetségeket nem támogatják, hanem azt javasolják nekik, hogy húzzák meg magukat, és ne akarjanak kitűnni. Dánia erős példája az egész Észak-Európát sújtó középszerűség-mániának, mely nyilván a hamis egyenlőségmítosz, az évtizedek óta kormányon lévő egalitárius ideológia következménye.
Az északi országokat sok tekintetben példának, mércének szoktuk tekinteni – ebből a szempontból azonban nem azok, sőt inkább elrettentő példának mondanám őket. A középszerűség diadala nem felemel, hanem elnyom, nem több lesz tőle a nemzet, hanem kevesebb. Sosem jó lefejezni egy társadalmat, legyen szó a kommunizmus arisztokrácia-üldözéséről, vagy épp a tehetséggondozás-ellenességről.
hanem azok mellett. Sőt, valójában maga is esélyegyenlőségi program, egy másik szinten.
Inspiráló élmény együtt dolgozni a stipis diákokkal, a stipis hallgatókkal, a Stipi szervezőcsapatával; a délelőttnyi értékelés után úgy érezhetjük, valóban letettünk valamit az asztalra. És jó, hogy ott tart az ország, hogy megengedhet magának ilyen programokat; hogy ne csak anyagilag gazdagodjon az ország, hanem szellemileg is.
A Stipi a szó legszorosabb értelmében befektetés a magyar jövőbe.