Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Jó, hogy ott tart az ország, hogy megengedhet magának olyan programokat, mint a tehetségek külföldi tanulását segítő Stipendium Peregrinum.
Immár harmadik éve, hogy a Stipendium Peregrinum program kiemelkedő teljesítményű diákoknak nyújt anyagi segítséget ahhoz, hogy a világ neves egyetemein tanuljanak Angliától Japánig. Mindennek én is részese lehetek, a kiválasztótábor instruktorainak egyikeként, ami igen megtisztelő feladat. Az eredményeket a napokban hirdették ki.
beszélgetni velük, megismerni korosztályuk látásmódját, problémáit; és persze a sajátos zsenibajokat. A Stipi ismereteim szerint lényegében egyedülálló program.
A „Stipi” állami program, tehetségsegítő ösztöndíj. Nem szociális támogatás, bár a szociális szempont sem hiányzik belőle. Mondhatnám, hogy az elitképzést segíti – amire szükség is van. Az egyik kifogás, ami fel szokott merülni, az az, hogy „minek mennek külföldre”, legalábbis állami pénzen. S való igaz, hogy ezek a diákok sokmillió forintot kapnak tanulmányaikra – amivel persze el kell számolniuk.
A külföldi tanulás középkor óta szokásos módja azonban nem csak az érintettnek hasznos, hanem népének, az országnak is. Legalábbis a Stipi igyekszik azokat kiválasztani, akik nem csak amúgy üdvözlendő egyéni karrierjükben lendülnek majd remélhetőleg előre ezáltal, hanem öregbítik hazájuk hírnevét, segítik majd az országot, ha más nem, a maguk köreiben
Minderre a jelöltek kötelezettséget is vállalnak.
És félreértés ne essék: a Stipi nem azért van, mert pocsék lenne a magyar felsőoktatás. Ha a magyar egyetemek egytől egyig a világ élvonalában lennének, akkor is lenne haszna a magyar diákok közül pár külföldi tanulása támogatásának, mégpedig a kapcsolatépítés és a tapasztalat miatt. Ezzel együtt persze szempont, hogy a pályázók közül ki milyen szakra jelentkezik, és abban jók vagyunk-e itthon. De csak egy szempont a sok közül.
Ugyan a Stipiben nincsenek kvóták, mégis elmondható, hogy nagyjából kiegyenlített benne a fiúk és lányok aránya. Bárki jelentkezhet, de a többség természettudományos érdeklődésű; van olyan hölgy a programban, aki a világ egyik legjobb műszaki egyetemén, a bostoni MIT-n tanul asztrofizikát. De vannak stipis fizikusok, kémikusok, mérnökök, közgazdászok, filozófusok és művészek is. Budapestiek és vidékiek, városiak és falusiak, magyar magyarok és cigány magyarok, félosztrákok, félolaszok; kockák, művészlelkek és csodabogarak.
A Stipi összehoz egy rakat fiatal zsenit, akik otthon kiemelkedőnek számítanak, és ezért talán kicsit furcsán néznek rájuk, hacsaknem épp ők a közösségi vezetők. A zseniség akár az egoizmust is segítheti, de amikor összezárjuk őket másik negyven-ötven-hetven zsenivel a táborban, akkor egyrészt fellélegeznek, hogy végre hasonszőrűekkel találkozhatnak, és nem nézik őket csogabogaraknak; másrészt rádöbbennek, hogy a saját fajtájuk közt nem biztos, hogy kiemelkedőek. és egy zseninek a zsenik közt már nehezebb a verseny.
Az idei táborban a beszélgetések során szóba kerültek más országok tehetséggondozó gyakorlatai. És bizony közösen csodálkoztunk rá, hogy Dániában a kiugró tehetségeket nem támogatják, hanem azt javasolják nekik, hogy húzzák meg magukat, és ne akarjanak kitűnni. Dánia erős példája az egész Észak-Európát sújtó középszerűség-mániának, mely nyilván a hamis egyenlőségmítosz, az évtizedek óta kormányon lévő egalitárius ideológia következménye.
Az északi országokat sok tekintetben példának, mércének szoktuk tekinteni – ebből a szempontból azonban nem azok, sőt inkább elrettentő példának mondanám őket. A középszerűség diadala nem felemel, hanem elnyom, nem több lesz tőle a nemzet, hanem kevesebb. Sosem jó lefejezni egy társadalmat, legyen szó a kommunizmus arisztokrácia-üldözéséről, vagy épp a tehetséggondozás-ellenességről.
hanem azok mellett. Sőt, valójában maga is esélyegyenlőségi program, egy másik szinten.
Inspiráló élmény együtt dolgozni a stipis diákokkal, a stipis hallgatókkal, a Stipi szervezőcsapatával; a délelőttnyi értékelés után úgy érezhetjük, valóban letettünk valamit az asztalra. És jó, hogy ott tart az ország, hogy megengedhet magának ilyen programokat; hogy ne csak anyagilag gazdagodjon az ország, hanem szellemileg is.
A Stipi a szó legszorosabb értelmében befektetés a magyar jövőbe.