Miért, Rúzsa Magdi ismeri Böjte Csaba minden gondolatát és tettét?

A szerzetes elmondta: azokat a gyerekeket fogadják be, akiknek a hozzátartozói vagy a gyámhatóság ezt írásban kéri. Miután a helyi önkormányzat és a gyermekvédelem elvégzi az ilyenkor szükséges szociális vizsgálatot, az alapítvány ideiglenes jelleggel befogadja a gyereket. A szociális gondozásba kerülők felének valamelyik szülője él, de egyharmaduk árva: lehet, hogy él valahol az apuka vagy az anyuka, de nem tudnak róla. Ugyanakkor sok a lányanya, aki egyedül szülte meg a gyerekét. Olyan esetek is vannak, amikor az anya több – akár négy-öt – gyerekkel is elmenekül otthonról az alkoholista férj elől, vagy özvegyi sorba kerül. Ilyen esetben az anyát befogadják a gyerekeivel együtt. A ferences szerzetes szerint több olyan nevelőjük is van, aki önkéntesen és lelkesen jelentkezett, az alapítvány pedig kiképezte. Azt hiszem, csodaszép dolog gyereket nevelni. Akiben ez tudatosul, annak ez szép hivatás az alapítvány keretében is. Vannak olyan nevelőink, akik nálunk végeztek, akik alkalmasak erre, és szeretettel maradtak továbbra is” – fogalmaz Böjte. ”Persze nevelője válogatja, de a gyerekek kezelhetőek. Ha nagy problémáink lennének, akkor nem mernénk ennyi gyereket vállalni, és nem tudtunk volna mintegy négyezer fiatalt útra bocsátani az alapítvány fennállásának 25 éve alatt„ – folytatja. ”A most vakációra kerülő 2134 gyerekből kevesebb, mint tízen buktak osztályismétlőre. Ezek a gyerekek mind olyan helyről jöttek, hogy elvileg mindegyikük megbukhatott volna, ha nem foglalkozunk velük” – meséli a ferences szerzetes. Hogy mennyi a tehetséges, jó fejű gyerek, azt az is bizonyítja, hogy az alapítvány a továbbtanulni akaró fiatalok számára Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Nagyváradon és Csíkszeredában bentlakást és teljes ellátást biztosít az egyetemi évekre. A többség valamilyen szakmát tanul, az alapítvány pedig a gyakorlati oktatást helyi tanműhelyekkel is támogatja, a fiataloknak pedig segít az elhelyezkedésben, hogy senki ne kerüljön az utcára. https://www.nool.hu/eletstilus/2018/07/igy-zajlik-az-elet-bojte-csaba-otthonaiban

Törődés és jóság örökségbe Így zajlik az élet Böjte Csaba otthonaiban Erdély-szerte 2134 hátrányos helyzetű gyerek nevelkedik a dévai Szent Ferenc Alapítvány házaiban. Most bepillantást nyerhetünk a ferences szerzetes által 25 évvel ezelőtt létrehozott alapítvány munkájába. Déván áll Böjte Csaba gyerekbirodalmának központja, a Szent Ferenc Alapítvány és a zömében félárva és árva gyerekeket gondozó Magyarok Nagyasszonya Kollégium – írja átfogó riportjában az Erdélyi Napló, melyben az Alapítvány szárnyai alatt nevelkedő gyerekek életét mutatja be. A Progresului (Haladás) utca végében található az 1300-as években épült kolostor és ferences templom. A templom körüli régi lakónegyedet a múlt rendszer lerombolta, így csak sejteni lehet, hogy a római katolikus kolostor valami csoda folytán menekült meg. A rendszerváltás után, 1992-től ez az épület lett a környékbeli számkivetett, elhagyott, nehéz sorsú gyerekek menedéke. Innen nőtte ki magát a mára több mint kétezer-egyszáz gyereket gondozó alapítvány. A portál riportere egy kolozsvári gyerekcsapattal érkezik Dévára, ahol az egyik alapítványi ház vendégszobáiban kap szállást: mint kiderült, ez a megoldás is besegít az alapítvány pénzügyeibe. Erdélyi és magyarországi turisták részéről nagy az érdeklődés az ilyen szállás iránt. Amint arról a cikk beszámol, a dévai kolostor szomszédságában az alapítvány egy négyemeletes tömbházat vásárolt meg az előtte levő tágas udvarral együtt, amelynek egy részén korszerű játszóteret és focipályát alakítottak ki. Minden lakásban egy-egy nevelő gondozásában 8-10 gyerek nevelkedik, külön a lányok és külön a fiúk. Az újságírónak Vitalis Alex tizenegyedikes fiatalember magyarázza el napi programját. Reggel hatkor ébresztő, majd mosakodás, takarítás és fél héttől hétig reggeli a tömbházak melletti közös ebédlőben. A lakásokban nincs konyha: a nevelő kíséretében minden gyerek az étkezőben eszik reggel, délután, a tanórák befejezése után és este. Akárcsak egy jól működő kollégiumi bentlakásban, programja van a délutáni tanulásnak és a szabadidős tevékenységeknek egyaránt. Este a nevelő kikérdezi a megtanult házi feladatot, majd 10 órakor takarodó, lefekvés. „Hétvégén különböző programjaink vannak. Rendszeresen eljárunk kirándulni, a kisebbeknek tevékenységeket szerveznek, a nagyobbak pedig fociznak, kosaraznak, mindenki a kedve szerint töltheti a szabadidejét”– magyarázza Alex. A húsz éve fiúkat nevelő Szemeti Krisztina a riporternek elmondta: több olyan cigánygyereke volt, aki érettségizett vagy tovább tanult. A két évtized alatt mintegy 150 fiú került ki a gondozásából, többen egyetemet, főiskolát végeztek Kolozsváron vagy Marosvásárhelyen. Az elvált asszony saját fiát is együtt nevelte az árva és félárva gyerekekkel egy lakásban. A Marosvásárhelyen, kertészmérnöki szakon végzett fia az alapítvány nagyszalontai házában felnőtt lányt vett feleségül, ma már boldog családapa. Szemeti az évek során annyira hozzászokott a fiúkhoz, hogy mindig csak fiúcsapatot nevelt. Képes üzenetek és levelek bizonyítják: az időközben kiröppent neveltjei mennyire hálásak a sokévi munkájáért. Családapaként sokan ma is tartják vele a kapcsolatot, felhívják telefonon, megosztják vele gondjaikat és örömeiket. A főállású nevelő élete – aki állandó munkaviszonyban áll a Gyerekvédelmi Hatósággal – nem könnyű feladat, hiszen munkáját folyamatosan ellenőrzi nemcsak az alapítvány, hanem az állami hatóság is. Felelőssége nagy, hiszen aki szülő, az jól tudja, egy-két gyereket sem könnyű nevelni, nemhogy tízet. A nevelőnek évente egy hónap szabadság jár nyáron, amikor a gyerekeket táborokba viszik Erdélybe és Magyarországra. Az év többi időszakában mindig együtt van neveltjeivel: együtt esznek, együtt tanulnak, együtt kirándulnak. Krisztina szerint ezt a munkát csak nagy elköteleződéssel lehet vállalni, hivatásnak tekinteni, ő viszont szereti, és kitart mellette. Igaz, ma már nincs nagy érdeklődés az újabb állások betöltése iránt, de mindig akadnak olyanok, akik legalább megpróbálkoznak vele. Ha nem megy, abbahagyják, de a többség kitart. Mielőtt valaki erre adja a fejét, alapos kiképzésen, kurzusokon kell részt vennie, hogy a gyerekvédelmi hatóság beleegyezését adja az állás betöltéséhez. Vannak egyedülálló nevelők és házaspárok is, ahol rendszerint az anya vállalja a nevelői teendőket. De az egykori neveltekből is visszatérnek nevelőnek leróni valamit abból a hálából, amivel itt eltöltött éveiket szeretnék viszonozni. Déván jórészt már csak Hunyad megyei gyerekek vannak. Megyénként mindenhol helyi házakban oldotta meg az alapítvány a gyerekek gondozását. A kezdeti években Böjte Csaba járta a nyomornegyedeket, és úgy szedte össze a lecsúszott családok gyerekeit. Ma már a világhálón elérhető információknak köszönhetően jelentkeznek hozzátartozók, özvegyen maradt szülők vagy éppen helyi közösségi vezetők, hogy a kilátástalan helyzetben levő gyerekeket behozzák az alapítványhoz. Ahány gyerek, annyi élettörténet elevenedik meg a szemlélő előtt. „Azért kellett ide jönnöm, mert édesanyám egyik helyről a másikra költözött, nem volt állandó lakásunk” – magyarázza egy tízéves kislány, aki édesapjára nem is emlékszik. Egy másik kislány szétesett családból származik, ahol az édesapa alkoholista, a gyerekeket pedig nem engedik a közelébe, mert bántalmazza őket. Egy érettségiző fiatalember arról mesél, hogy sokan vannak testvérek, de ő nem árva: haza szokott járni hétvégeken, az itt tartózkodását az alapítvány fedezi, mert a szüleinek erre nincs pénze. „Amikor Csaba testvér Déván szokott tartózkodni, kiül velünk az udvarra beszélgetni. Azt szokta mondogatni, ez a központ egy nagy fa, ahova a madarak leszállhatnak, megpihenhetnek, aztán tovább repülnek. Ide bárki bejöhet és el is mehet, de akár fészket is rakhat”- meséli a fiú. A gyerekekkel folytatott beszélgetésekből kiderül, többségüknek valamelyik szülője él, és valamilyen rendszerességgel látják őket. De folyamatosan visszatérő motívum, hogy „édesapám vagy édesanyám iszik, elvált, szegények vagyunk, nem volt mit ennünk, vertek”. Vagy egyszerűen olyan körülmények között éltek, ami egy 21. századi ember számára még Erdélyben is nehezen elképzelhető. Böjte Csaba ferences rendi szerzetes többnyire úton van. Legtöbbször az alapítványért kilincsel: rengeteg előadásra, misére hívják. Csak így lehet összeszedni e hatalmas, több tucat településen 83 gyermekházat számláló birodalomnak a fenntartási költségét. A támogatások zömét adó magyarországi kormányzati és magánadakozók mellett Ausztriából, Németországból, az Egyesült Államokból, de Ausztráliából is kapnak adományokat. Ruha- és élelmiszeradományok folyamatosan érkeznek Erdélyből is: a kolostor előcsarnokában halmokban állnak a frissen hozott csomagok, amit folyamatosan válogatnak, és a ruhákat szétosztják a gyerekek között. „Az állam kissé megnövelte a támogatást, de az alapítványunknak átutalt összeg még soha nem fedezte a szükségletek felét. A másik felét vagy inkább kétharmadát úgy próbáljuk összegyűjteni, hogy keresztszülőket keresünk. Sok a magánjellegű adomány és támogatás, én magam is sokat prédikálok, könyveket írok, amit eladunk, és a bevételeket erre fordítjuk. Ha elhívnak valahova misét tartani, a perselypénzt a plébánosok rendszerint ideadják: a gyerekek énekelnek, én pedig prédikálok”– magyarázta az Erdélyi Naplónak telefonon Böjte Csaba.

Majd felvezetésként megjegyzi, hogy: a most következő történetet azért látom fontosnak elmondani, hogy higgyünk a szeretet végső győzelmében. „Egy fiatalember 19 évesen, bátyjával betört egy idős nénihez, sok-sok évvel ezelőtt. Sajnos dulakodásra került sor, ők azt mondják, hogy a nénit meglökték, beverte a fejét, meghalt. A nagyobbik testvér, hogy ne kerüljön az igazságszolgáltatás kezébe, felakasztotta magát, a fiatalabb fiúra 19 évet sóztak, az édesanyja nem bírta idegekkel, meghalt. Ott vagy bent a börtönben, 19 év után kiszabadulsz, kijössz, senkit nem ismersz. Ez a fiatalember, akkor már nem volt annyira fiatal, elkezdett barátkozni valakivel.” S itt jön a történetben az első, illetve a katarzissal felérő második csavar: A barátjának a felesége félrelépett, s hogy mentse a saját bőrét, azt mondta, hogy a te barátod, aki most szabadult a börtönből, ő erőszakolt meg engem. Szörnyű vád. Neki ugye már priusza van, előélete van, és megint kapott hét év börtönt. Ez az ember nagyon nehezen viselte ezt a második bezárást. Mindig mondta, hozzá sem nyúlt ahhoz a nőhöz, hogy az hazudik, de nem tudta igazolni. Ez a férfi egyfolytában azt mondta, ha kiszabadul, megöli ezt a nőt. férfit, mindenkit... És látták az emberek, hogy ezt tényleg így is gondolja. Próbáltak rajta segíteni az evangélium fényében, de nem tudott megnyugodni. Teltek-múltak a hónapok, megszületett a kisbaba és kiderült, semmi köze nincs ennek a férfinak hozzá. A férj elővette a feleségét, hatalmas cirkusz lett. Végül a nő a rokonok előtt beismerte, hogy hazudott. Újból felvették a pert, behívták a törvényszékre ezt a szerencsétlen embert, de mielőtt bement volna, elmondta a lelkésznek, hogy ő nagyon jól tudja azt, hogy ha erre az asszonyra rámondják a hamis tanúságot, akkor legalább egy pár évre be fogják zárni és a gyereket biztos elveszik és árvaházba rakják és ő nem tudja, hogy mit csináljon. Ez az én ismerősöm elsírta magát, mert egyfelől még van hat év börtönben, másfelől meg a kisgyermeknek a sorsa, anya nélkül nőjön fel? És képzeljék el, ez a férfi, a törvényszék előtt, amikor megkérdezte a bíró, hogy történt, azt mondta, úgy, ahogy elítéltek. Fenntartom az akkor állapotot, és visszament. És most ősszel valamikor szabadul ez az ember. És kértek, hogy kereszteljem meg. Ezután arról beszél a ferences rendi szerzetes, hogy mi a mi feladatunk: „Igen, testvéreim, hinnünk kell a szeretet végső győzelmében! Bármilyen nehéz, rossz dolgok is történnek körülöttünk, a legértékesebb a hitünk! Ugye Jézus azt mondta, ne attól féljetek, akik a testet megölik, hanem aki a hitedet, a lelkedet elrabolja. Mert ha nem tudok hinni a szeretet világformáló erejében, akkor nem fogok tudni lehajolni egy bajban lévő emberhez, akkor nem fogok tudni bizalommal embertársam felé fordulni. Igen, Jézus Krisztus ott a kereszten is, tenyerében a szögekkel: Atyám, bocsátsd meg nekik, nem tudják, mit cselekszenek!” A változás kapcsán Böjte atya megjegyzi: „Persze, azt gondolom, ennek az elítéltnek kellett ez a hosszú, sok sok éves börtön, ahol elcsendesedhetett, magába szállhatott, ahol a lelkipásztorok beszéltek vele, míg a lelke megérett arra, hogy tudatosan igen vágyjon arra, hogy őt is megkereszteljék, ő is Isten gyermeke legyen. Hosszú az út.” Zárásként pedig elmondja, mit kíván egykori nevelőjének: Ennek a fiatalembernek, aki nálunk nevelő volt, én azt kérem a Jóistentől, adja meg neki a megtérés kegyelmét, a bűnbánat kegyelmét! Hosszú évek során majd, hogy ha szabadul, hát igen, vonja le a tetteinek a következményét, és ne veszítse el az élő hitét. Krisztus mindannyiunkért meghalt a legkisebbektől a legnagyobbakig. Bármi is történik körülöttünk, nekünk valamilyen módon az irgalmas szamaritánus útját, példáját kell, hogy kövessük. Adná az Isten, hogy tényleg, ebben a keresztény hitben meg tudjunk maradni! Higgyünk a szeretet végső győzelmében! Ámen. A teljes szentmise az alábbi videón látható, az evangélium a 12. percnél, prédikáció 14:36-kor kezdődik: https://ripost.hu/kulfold/2022/07/megszolalt-bojte-atya-a-birosag-ele-allitott-volt-nevelorol

EZT KÍVÁNJA BÖJTE CSABA A BÍRÓSÁG ELÉ ÁLLÍTOTT EGYKORI NEVELŐJÉNEK A bírósági ügy a ferences rendi szerzetes vasárnapi prédikációjában is előkerült. Böjte Csaba Bíróság elé állították a dévai Szent Ferenc Alapítvány egyik volt alkalmazottját, akinek ügyében már tárgyalást is tartottak, melyről nyilvános anyagot még nem kaptak Böjte Csabáék. A ferences rendi szerzetes így írt Facebook-oldalán az ügyről: "Végtelenül szomorú eseményeken vagyunk túl! Több mint hat évvel ezelőtt rossz dolgokat hallottam az egyik gyerektől a nevelőjével kapcsolatban. Olyan rossz dolgokat, hogy én magam kértem a hatóság segítségét az ügy megoldásához! Az elmúlt években sokan átvilágították a munkánkat, sok ellenőrzés, nyomozás volt, titeket is sokan megkerestek, kikérdeztek és a tegnap megszületett az ítélet! A peranyag titkos volt, a tárgyalás is, mi még nyilvános anyagot nem kaptunk, de a sajtóban azt olvastuk, hogy a hajdani nevelőt nagy bűnök miatt, nagyon sok évre ítélték el! Fontosnak látom, a bizalom megmaradásának érdekében megjegyezni, hogy K. Sz. kívül senki mást nem marasztaltak el az ítéletben sem a kollégák közül, sem engemet!" Bár az eset során egyetlen embert marasztaltak el, a történtek rendkívül megviselték az érintett gyerekeket, valamint az alapítvány munkatársait, Böjte Csaba testvér pedig őszinte megrendülésének adott hangot július 1-jei nyílt levelében a Facebook-oldalán. Másfél héttel később, a július 10-ei déli szentmisén, amikor az evangéliumban az irgalmas szamaritánusról olvashattunk, Böjte atya prédikációjában előkerült az egykori nevelő. Sok minden támadhat meg bennünket. Sok minden teríthet földre. Van, akit egy betegség, valakit egy rossz szokás, az alkohol vagy valami más. Valakit a szegénység, az árvaság. Tudjátok jól, hogy 92-ben, amikor idekerültem, 30 évvel ezelőtt, mennyi bajban lévő gyerek volt. Úgy éreztük, hogy ezek mind-mind bajban lévő emberek, gyerekek. És évek során, ugye az elején egyedül, aztán kollégákat hívtam, alkalmaztam, aztán új házakat nyitottunk és így létrejött egy jó nagy gyermekvédelmi hálózat. Ezerháromszáz-nyolcvan valamennyi gyereknek adunk vakációt az idén is, 83 helyiségben, több mint 230 valamennyi munkakönyves kollégánk van és még van jó pár önkéntes is. Nagy család, próbálunk gondoskodni róluk. És én azt gondolom, hogy kollégák is, gyerekek is, többé-kevésbé küzd, hogy meglegyen az az ötös-hatos átmenő jegy, hogy haladjanak" - hallható a prédikáció elején, mely így folytatódik: Sajnos, több mint 6 évvel ezelőtt az egyik nevelő visszaélt a megbízatásával és olyan dolgokat tett a rábízott gyerekekkel, ami nagyon-nagyon szomorú. Majd Böjte atya felidézi, mit szokott javasolni a konfliktus-kezelésre. Tőletek is mindig azt kérjük, hogy ha konfliktus van, akkor ne egymás torkának essetek, mint az erdőben az emberek, hanem forduljatok hozzánk és mi nagyok próbáljuk bölcsen megoldani. Most ha olyan probléma van, amit én sem tudok megoldani, akkor nekem az a kötelességem, hogy, van törvényszék, van ügyészség, és el kell menjek, hogy ők elég nagyok, hogy vizsgálják felül és mondják meg, kinek mennyire van igaza. Istennek legyen hála, sosem volt dolgom a román igazságszolgáltatással, hál Istennek 30 év alatt békében élhettünk, de most nagyon pozitív élményem volt. Az ügyészség is, a nyomozószervek is nagyon komoly munkát végeztek, diszkréten, úgy, ahogy ezt szakember el kell végezze. Végül a bíróságra kerülnek az akták. Meghozták a döntést, hosszú évekre bezárták ezt a fiatalembert, még nem jogerős, de valószínű, előbb-utóbb az lesz. A kollégáimtól, az alapítványtól azt kérdezték, kérünk-e kártérítést, amiért visszaéltek a bizalmunkkal. Mi azt mondtuk, ne nekünk, a gyerekeknek adjanak kártérítést, akikkel szemben ő elkövette ezeket a tetteket. Böjte atya a példamutatás után feltette a nagy kérdést: Persze, hogy nekem is, kollégáimnak is a szíve úgy összeszorult, milyen sokszor prédikáltunk arról hogy bíznunk kell egymásban, hogy Isten selejtet nem teremt, hogy nézzünk egymás szemébe és két ember között a legrövidebb út az egyenes beszéd. És akkor most? Hogy van ez? A prédikációban pedig választ is ad Ferenc testvér. Előbb röviden: Mi keresztények hisszük, hogy az ördög, mint ordító oroszlán jár körül és keresi, hogy kit tudjon elnyelni. És ugye ez a fiatalember nem tudott ellenállni, bűnt követett el. Mi a teendő ilyenkor? A mi Urunk, Jézus Krisztus arra biztat, hogy higgyünk a szeretet végső győzelmében, bízzunk abban, hogy igen, a sebeket be lehet gyógyítani. A szamaritánus ember példájára, próbáljunk segíteni, persze elsősorban a gyerekeken kell segíteni. Szakemberekhez vittük, támogattuk, hogy megoldódjanak az ő kis problémái, gondjai. Azon kívül, azt gondolom, hogy a kollégákat is támogatnunk kell, biztatnunk kell, hogy ne keseredjenek el, mert én azt gondolom, hogy egy ilyen, bármilyen komoly ügy is, nem veheti el a kedvünket attól, hogy befogadjunk gyerekeket, hogy táborokat szervezzünk nekik, kirándulásokat szervezzünk nekik, hogy kollégákat alkalmazzunk, hogy munkatársainkkal együtt építsük Isten országát. Mert a legrosszabb dolog, ami történhet, hogy beállunk a sopánkodók, Feszítsd meg!-et kiabálók közé, és hátradőlünk és nem végezzük a munkánkat!” Majd felvezetésként megjegyzi, hogy: a most következő történetet azért látom fontosnak elmondani, hogy higgyünk a szeretet végső győzelmében.