Kilencven éve, július 5-én született Horn Gyula

2022. július 05. 14:39

Kormányzása alatt Magyarországot a Nyugat felé fordította Kelet helyett.

2022. július 05. 14:39
null
Harangozó Tamás
Facebook

„90 éve, július 5-én született Horn Gyula, a Magyar Köztársaság volt miniszterelnöke, volt külügyminiszter, a Magyar Szocialista Párt egykori elnöke, akire a 13. kerületben, a Gyermek téri szobránál emlékeztünk, majd átadtuk a szobor közelében a Horn Gyula sétányt. A megemlékezésen több száz civil mellett számos baloldali politikus, valamint Horn Gyula fia és unokája is részt vett.

Horn Gyulának meghatározó szerepe volt külügyminiszterként Németország újraegyesítésében, a vasfüggöny lebontásában, valamint a szovjet csapatok kivonásáról szóló megállapodás aláírásában.

Miniszterelnökként megteremtette az ország gazdasági stabilitását, növekedési pályára állította az országot. Nagy párttá tette az MSZP-t, amely az ellenzéki pártok között az egyetlen rendszerváltó párt napjainkban.

Kormányzása alatt Magyarországot a Nyugat felé fordította Kelet helyett, utat nyitott az európai integrációhoz, az országnak barátokat szerzett ellenség helyett. Az ország vezetőjeként az átlagemberek érdekeit képviselte az elit helyett.

Erre a szemléletre ma is nagy szükség lenne.”

Nyitókép: MTI/Koszticsák Szilárd

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 73 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Mikediver
2022. július 07. 15:30
Mi ez a hornfelszopó viselkedés a balliberális oldalon?
Csak egyszerűen
2022. július 06. 13:19
"Horn Gyulának meghatározó szerepe volt külügyminiszterként Németország újraegyesítésében, a vasfüggöny lebontásában, valamint a szovjet csapatok kivonásáról szóló megállapodás aláírásában." Semmi különösebb szerepe nem volt, a folyamatok akkor már világosak voltak és lényegében visszafordíthatatlanok. Ha akkoriban egy 20 éves, cirkuszi bohócból politikussá vedlett jó munkásember lett volna a külügyminiszterünk, pont ugyanezeket a dolgokat mondhatnák el róla is, a történésekhez épp annyit tett volna hozzá ő is.
írmag
2022. július 06. 10:22
Föl sem merülhetne "horn" elnevezés, ha törvényesen nem lehetne szabóervin, sőt frankelleó elnevezés Magyarországon
Szorgos Lajhár
2022. július 06. 09:34
A szerencsétlen naiv pancser Antall pedig még jobban a SZU-hoz akarta láncolni az országot. Köszönjük, Emese!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!