Ellenzéki erkölcsiség? Ne vicceljünk már!

Bizonyára a kedves olvasó is több alkalommal találkozott ilyen-olyan módon azzal az állásponttal, hogy az ellenzék valamiféleképpen az erkölcsiség avatárja, ennek egyenes ági következménye pedig az, hogy minden ellenkező állaspont romlott, korrupt, de legalább is mélyen felháborító. 

Sok példa juthat eszünkbe. A méltán bukott Márki-Zay Péter például előszeretettel helyezte magát erkölcsi piedesztálra, már-már messiásként tekintve magára, de említhetnénk legfrissebb példaként Gyurcsány Ferencet is, aki legutóbb azt találta mondani, hogy ellenzékinek lenni „erkölcsi, hazafias kötelesség”.

Hogy mi ezzel a baj? Nos, maradjunk az említett példánál. Úgy nehéz messiásként „megváltani Magyarországot”, hogy ezen vágyunk – mint azóta kiderült – tömény arroganciából táplálkozik, és valljuk be:

vagy amikor egy jobbikos karlendítést kvázi azzal magyarázunk, hogy „röhögött, tehát nem gondolta komolyan”. 

Azt pedig talán nem kell magyarázni, mi a baj azzal, hogy erkölcsiségről papol valaki, aki hangfelvételen beszél arról, hogy hazudott a magyar választópolgároknak, emellett szemeket lövetett ki és költségvetést hamisított. Ahogy azt sem, mennyire gondolhatja komolyan a demokráciáért való aggódást egy olyan pártelnök, aki az előválasztáson a már említett karlendítős úriember (aki azóta is alelnök, semmi retorzió nem érte ezért) pártjával kötött paktumot.

Valószínüsíthetjük, hogy mondjuk 2011-ben meg sem fordult volna a fejében, hogy együttműködjön ugyanezen párttal, csak ilyenkor felmerül a költői kérdés: a nácik elleni harcot nem gondolta komolyan, vagy a demokráciáért folytatott harcot? Állitólag az utóbbiért fogtak össze, a két kérdés azonban elemi erővel feszül egymásnak. 

Azt pedig már nem is említem, hogy az erkölcsiségről hogy tud papolni az a pártelnök, aki a választási eredmények kihirdetése utáni első órában (!) már busz alá dobta azt a listavezetőt, akinek szövetségese volt, és közösen dolgoztak együtt a kampányban.

Csakhogy ettől még a saját oldaluk semennyivel nem lesz erkölcsösebb. Az erkölcsiség ugyanis nem politikai, közéleti álláspont függvénye, hanem a tetteké és a viselkedésé. Akár ellenzéki politikusról, akár ellenzéki szavazóról van szó.

Tépheti akárki az ingét, azt kiabálva a nagyvilágba, hogy ő a nagy hazafi, ő a megtestesült erkölcsiség. Azonban amikor a konkrét pedigrét kell nézni, mindig kiderül, mi van a mézes szavak mögött.

Ismétlem: nekem nem tisztem ezt a helyzetet megoldani. Két dolgot azonban zárásképpen megjegyeznék: először azt, hogy bátran kezeljük fenntartással, ha ellenzékiek (akár ismerőseink között, akár az interneten, akár a tévében) erkölcsiségre hivatkozva becsmérlik azokat, akik nem értenek velük egyet. Másodszor pedig azt, hogy az ellenzékieknek a magam részéről csupán egy dolgot javaslok: több szerénységet.

Senki nem hibátlan, a szerző sem, az ellenzéki sem. Amikor azonban az ember mégis ebben a tévhitben él, nagyot koppanhat. Lásd: április 3.

Nyitóképen: Gyurcsány Ferenc. Fotó: Mátrai Dávid