Az emberek érzik, hogy kamu

2022. július 20. 16:05

A baloldal az elmúlt hónapokban nagyon mélyen van.

2022. július 20. 16:05
null
Bohár Dániel
Bohár Dániel
Origo.hu/888

„A baloldal az elmúlt hónapokban nagyon mélyen van. Április 3-án annyira kikaptak, mint még soha. A szereplők pofonok sorozatába néztek bele először a választóktól, majd egymástól. Ennek a vége az lett, hogy a korábbi egységnek hazudott valami teljesen szétszakadt, sőt, több párt önmagában sem volt képes kezelni a konfliktusokat. Teljes csődöt mondott az ellenzék.

Ekkor következett a KATA módosítása. A szétvert, földön fekvő balosok, mint a törött fogú cápa, vérszagot kaptak és egyből éledezni kezdtek. Tüntetéseket szerveztek és próbáltak utcára vinni embereket.

Még ha volt is valamiféle jogos elégedetlenség, a baloldal pióca üzemmódja azonnal élét vette az egésznek. A nulladik pillanattól kezdve »leuralták« a helyzetet és civilségnek hazudva hergeltek. Kezdetben egy DK-s hátterű álprofil szervezte a tüntetéseket, ekkor is néhány száz ember ment ki az utcára. Aztán átvette a szervezést a Momentum, amely egyértelmű bukta volt, végül jött Márki-Zay Péter, aki az utcafórumainak deja vu-ját idézte meg a pesti rakparton. Tehát ez egész tünti nem szólt másról, mint a hergelésről.

A szánalom maximalizálását aztán a Momentum hajtotta végre, amikor egy osztálykirándulásnyi embert sem voltak képesek felhajtani a Sándor-palota elé. A baloldal képtelen megérteni azt az egyszerű képtelet, hogy a magyar emberek nem kérnek belőlük és ameddig ők szervezik a tüntetéseket, a megszokott néhány száz emberen kívül senki nem fog kimenni rájuk.

Baloldali politikusok és csatolt propagandasajtójuk! Az emberek érzik, hogy amit csináltok, kamu. Emiatt pedig soha nem fognak az oldalatokra állni. Nem értitek, attól tartok, hogy még mindig nem értitek.”

Nyitókép: Ferenc ISZA / AFP

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Vakfolt
2022. július 21. 14:24
Nyár is van, mindenki szabin, azt azért tegyük hozzá, bár alapjába véve szart se érdekelnek a komcsik problémái.
kérdés
2022. július 21. 10:18
Épp minap hallottam egy elhivatott kútmérgezőtől asztaltársaságban: "...haver a parlament melletti étteremben dolgozik....a minisztereknek 300 forintot kell fizetni egy ebédért..." Asztaltársaság mély csendbe burkolózik erre, mindenki levonhatja az eldurrantott petárda után a neki megfelelő konzekvenciát. Nekem csak az jutott eszembe -bár generációnyi a korkülönbség- semmi nem változott a módszerben az elmúlt évtizedek során. Susog a nádas, zizzen a haraszt, surran a kútmérgező az országban szerte, tovább....mint a garabonciás.
brekker
2022. július 21. 09:03
Ha valaki cégeknek katázott fizikai munkásként alkalmilag, akkor most is megteheti a kata fenntartása mellett, részmunkaidősként, megbízással vagy alkalmi foglalkoztatottként. Nem kell neki ehhez könyvelő, a cégnek viszont eleve van, majd megoldják.
illibernyák
2022. július 21. 00:16
Bohar, te kis rezsimszajha.. egy videó neked és haverodnak Döncikének. https://www.youtube.com/watch?v=kb61Ydp9NBo
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!