Akarnak-e az oroszok „igazi” háborút?

„Miután elérte a demencia, a Parkinson-kór, négyféle gyógyíthatatlan rák, megtébolyodott és talán meg is halt, Vlagyimir Putyinnak ráadásul gyereke születik a szép fiatal szeretőjétől. De amilyen gonosz, nem örül annak, hogy a születendő gyerek lány lesz, inkább fiút kívánna. A kremlinológia többnyire a találgatások, hazugságok és rémhírek „tudománya”, de a Putyin személye körüli pletykák e műfajon belül is gyöngyszemek közé tartoznak. Betegsége, bukása, eltűnése és felbukkanása, az ellene szervezett puccsokról szóló jóslások két évtizede folyamatos elöntik a nyugati és a nyugatit utánzó kelet-európai médiát. 

Azt hiszem, ennek egyik oka az, hogy nehéz fogást találni rajta. Nyugatias típusú, nyelveket beszélő, racionális és intelligens ember, aki ugyanakkor egyre jobban visszatér a hagyományosan autoriter orosz kormányzási módszerekhez. Egyesek szerint azért, mert a russzofób Nyugat belekényszeríti egyfajta védekező agresszivitásba. Mások úgy látják, hogy jórészt éppen az ő hibájából maradtak el azok az átfogó reformok, amelyek lehetővé tettek volna egy demokratikus és civilizációs fordulatot Oroszországban. Hajlok arra, hogy az igazság nagyjából e két megközelítés között van. De míg az előbbi rajta kívül álló ok, a Nyugat a történelemben soha, semmilyen orosz rezsimmel nem rokonszenvezett, addig az utóbbi mégiscsak az ő felelőssége. Ráadásul az Ukrajna elleni háború megindításáig ideje és energiája nagy részét a külpolitika, a nagyhatalmi szerep helyreállítása kötötte le. A belpolitikát átengedte kevésbé tehetséges bürokratáknak és helyi kiskirályoknak.

Az Ukrajna elleni háború megmutatta, hogy az átfogó modernizáció még a hadseregben is elmaradt, ami sikereket az oroszok elérnek, azokat nagyrészt a hagyományos módszereikkel valósítják meg. Az új orosz hadsereg szuper erejéről szóló történetek eltúlzottak voltak, leszámítva talán a nukleáris fejlesztéseket, amelyeket a gyakorlatban remélhetőleg sohasem kell megismernünk. ”

Kiemelt kép: MTI/AP/Kreml/Pool/Mihail Mecel