A politika felhasználta a jogállam eredendően alkotmányjogi fogalmát, és a jogállamiságot a napi politikai harcok középpontjába helyezte.
„A 2010-es évek elejétől kezdve az európai uniós politikai és intézményi szereplők folyamatosan kritikus szemmel tekintettek Magyarországra. Kezdetekben a kormány egyes intézkedései mentén fogalmaztak meg bírálatokat. Később már olyan vitáknak lehettünk szemtanúi, amelyek általában véve megkérdőjelezték, hogy Magyarországon, illetve később más tagállamokban érvényesül-e a jogállamiság.
A politika felhasználta a jogállam eredendően alkotmányjogi fogalmát, és a jogállamiságot a napi politikai harcok középpontjába helyezte. A fogalom eszközzé vált azon politikai erők kezében, amelyek a felek közötti egyenlő vita helyett a másik fél delegitimálását látták kifizetődőbbnek. Az érvek ütköztetésén alapuló lényegi politikai vita a mainstream uniós politikai és intézményi erők számára megspórolhatóvá vált azzal a taktikával, hogy a nemzeti függetlenség és szuverenitás mellett kiálló kormányokat és politikai formációkat eredendően jogállamiság-ellenesnek titulálták. Az Európai Unióban nemcsak általánossá vált ez a felállás, hanem a különböző „jogállamiságot védő” uniós eszközökön keresztül intézményesült is.
A már több mint egy évtizede húzódó jogállamisági viták nyomán kérdésként merül fel, hogy van-e ebből a helyzetből kiút, az uniós jogállamisági viták állandósult konfliktust testesítenek-e meg, illetve, hogy adott esetben miként lehetne ezeket mindenki számára elfogadhatóan lezárni.
A jogállamisággal kapcsolatos viták lezárása elsősorban politikai akarat függvénye, mivel a jogállamiság-politika működtetői elsősorban politikusok és politikai intézmények. Amennyiben olyan politikai átalakulások következnének be Európában, amely által a jogállamiság megsértésére vonatkozó „vádakat” megfogalmazó uniós intézmények és a vádak célkeresztjében álló országok vezetése azonos politikai platformra kerülne, a jogállamisági viták rövid idő alatt megszűnhetnének.
Ez hipotetikusan három esetben valósulhatna meg. Egyrészt akkor, ha a jobboldali konzervatív oldal többséget szerezne az európai színtéren az európai parlamenti választásokon vagy a különböző nemzeti választások alkalmával ilyen többség irányába változna meg az Európai Tanács és a Tanács politikai összetétele, amely az Európai Bizottságot is politikai változásra kényszerítené. Másrészt, ha a bírált országok politikai vezetése változna meg a tagállami választások következtében, és a ma konzervatív táborba tartozó országok is az uniós intézményeknek megfelelő politikai színezetet vennének fel. Harmadrészt pedig akkor, ha olyan váratlan fordulat következne be vagy olyan új meghatározó politikai törésvonal alakulna ki Európában, amely felülírja a jogállamisági viták mentén kialakult törésvonalat."
A kohéziós támogatások mintegy hárommilliárd euróval növekedtek – és nem ez az egyetlen siker, amit elkönyvelhet hazánk az Európai Unió elfogadott 2025-ös költségvetése kapcsán.
Josep Borrell szerint eddig hasztalan könyörögtek.
Jusson is, maradjon is: hogyan lehet méltányosan szétosztani az uniós kohéziós pénzeket? Hogyan ne legyenek irreális elvárásaink? S mégis: mennyi pénzről van itt szó?
Von der Leyen és Scholz sem szerepel majd a történelemkönyvekben.
A Budapesti Nyilatkozat megvalósítása talán az EU számára is jó alkalmat teremt, hogy újragondolja a zöld átállás programját.
Megrettent a hírügynökség az új és erős szövetségesektől.
A párt jelentős része a wokeizmust hibáztatja a választási vereségért. A progresszívok viszont nem tanultak a bukásból: a szavazókra mutogatnak.
A kohéziós támogatások mintegy hárommilliárd euróval növekedtek – és nem ez az egyetlen siker, amit elkönyvelhet hazánk az Európai Unió elfogadott 2025-ös költségvetése kapcsán.
