Nyitóképen: fiumei kikötőbak, „SCHLICK féle VASÖNTÖDE és GÉPGYÁR R.T. BUDAPEST” felirattal
Egy névsort olvasok éppen. Százéves névsor ez, két évvel később íródott, minthogy keleti szomszédunk bizonyos történelmi események és körülmények – szépen és udvariasan mondva: rugalmas elvek, ügyes diplomácia és hatalmas mázli – következtében Nagyváradig tolta ki határait a Magyar Királyság rovására. Tényleg, szinte pontosan százéves a névsor:
1922. június 6-át írták akkor, amikor a román fociválogatott első hivatalos mérkőzését játszotta Belgrádban.
A válogatottban szerepelt egy Aurel Guga nevű román ember, a többieket pedig úgy hívták, hogy Ritter Adalbert, Szilágyi Lajos, Hirsch Elemér, Jakobi Dezső, Nicolaus Hönigsberg, Franz Zimmermann, Karl Frech, Paul Schiller, Rónay Ferenc és Johann Auer. Magyarok, svábok, zsidók.
Persze a szomszédban nem így tudják. Mert hát a területtel biztosan jár a hagyomány is, vagyis nemes egyszerűséggel nem csak a kontinentális Európa első villanyvilágítását, a MARTA autógyárat vagy a Teleki Tékát, meg a kürtőskalácsot festették románra, mint szegény megbolondult Georg Funar a kolozsvári kukákat, hanem lenyúlták az 1910-es Temesvári Kinizsi Sport Egyesületet is, s ünnepelték „első román futballklubként”, noha láthatjuk, mennyire volt román az egész sportág még bő egy évtizeddel később is.
Aztán itt van egy másik névsor, ez éppen friss, megint csak olyan nevekkel, hogy Tőke, Farkas, Boriszenko, Raszulov, Bors, Kozma, Ferencz-Csibi…
még ukrán idegenlégiósból is több akadt a román jégkorong-válogatottban, mint románból,
a zöm székely.
Az a hisztéria, amit a sajtó és a politika rendezett azon, hogy a magyar és a „román” válogatott tagjai együtt énekelték a székely himnuszt, valami egészen hihetetlen (megjegyzés: „román” részről hárman nem énekeltek, noha ennél több volt a nem magyar a csapatban – vagyis valaki „átállt”). A román szövetség eljárást indított, a szájak habzanak, a miniszterelnök-helyettes szigorú büntetést követel, s akár egy évre is eltilthatják a válogatottságtól a székelyeket. Mit lehet erre mondani? Nem vártunk mást.
*
De lapozzunk is egyet, és nézzünk egy másik nevet: Gordan Grlic-Radman. Ő a horvát külügyminiszter, aki becitálta a zágrábi magyar nagykövetet, miután Orbán azt mondta pénteki szokásos rádióinterjújában, hogy „akinek van tengere, és vannak tengeri kikötői, az hajókon tud szállítani olajat a világ bármely pontjáról, de vannak országok, amelyeknek nincsenek tengerei, nekünk is lenne, ha nem vették volna el őket, de nincsenek jelen pillanatban, ezért Magyarországra orosz vagy bármilyen fajta olaj kizárólag csak csővezetéken érkezhet”.