Ezt támasztja alá az ellenzék számára történelmi kudarccal végződő választás is, aminek tanulsága az, hogy az ellenzék vagy »konszolidálódik« a rendszerhez, vagy örökre outsider marad.
A probléma viszont éppen az, hogy a ma »regnáló« ellenzék képtelen belátni a magabíró Magyarország szükségességét. Már csak azért sem, mert ez az ellenzék kívülről lett megszervezve. Tehát nehezen várunk addig hasznos ellenzéki politikát, amíg nincs ellenzékváltás, vagy nem történik »nemzeti fordulat« a baloldalon. De mit is kellene az ellenzéknek magáévá tennie a NER-ben való lét elfogadásával? Először is azt, hogy a munkaalapú társadalom sikeres, a segélyezésen nyugvó szociális háló önmagában nem működik – 2010 előtt kipróbálták, és nem vált be.
Másodszor az ellenzéknek el kellene fogadnia azt az alapvetést, miszerint a Kárpát-medencében élő magyarság a nemzet elidegeníthetetlen része, ennek pedig kulturális, gazdasági vonatkozásai vannak, illetve a politikára nézve kötelességek sorát jelenti. Ebben benne van a kettős állampolgárság intézménye és a szavazati jog is. Harmadszor be kellene látni azt is, hogy a demográfiai problémákra a bevándorlás nem megoldás, a családtámogatási rendszer nem politikai kérdés, hanem a túlélésünk záloga.”