Lejtmenetben Márki-Zay Péter

„Egy választási vereség után sok esetben lemondásra kényszerülnek a vereséget szenvedett vezető politikusok, de legalábbis eggyel hátrébb vonulnak. Igaz, nem mindenki.

Kommunista és pufajkás múltja után nem volt magától értetődő, de Horn Gyula kifejezetten nyugati típusú úriemberként viselkedett az 1998-as választási vereség után. Nemcsak gratulált a győztes Fidesznek, de visszavonult a pártja éléről is, igaz, néhány évig országgyűlési képviselő maradt. A mostani választásokat követően az ellenzéki pártvezetők nem jelentették be egymás után lemondásukat, de többen – Karácsony Gergely, Tóth Bertalan – jelezték, nem jelöltetik magukat újra társelnöknek. Karácsony ugyanakkor megmaradt főpolgármesternek, Tóth pedig tovább ragaszkodott a jelentős pénzügyi juttatással és presztízzsel járó országgyűlési frakcióvezetői pozícióhoz – és a szocialisták annak ellenére is megtartották ebben a tisztségben, hogy a párt történetének leggyászosabb választási eredményét hozta, lesüllyedve a kispárti szerepbe. Egyszóval, a nagy bukta után a közvélemény ellenzéki része nem érezte át a nagy katarzist, igazából nem hullottak a fejek, legfeljebb más helyekre kerültek…

És bizony nem vonult vissza Márki-Zay Péter sem. Nem mondott le sem a polgármesterségéről, sem a Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) elnöki posztjáról. Igaz, az 1994-ben, amikor a Fidesz majdnem kiesett a parlamentből, Orbán Viktor sem távozott a Fidesz vezetői posztjáról, és lám, mire vitte azóta… Miért kellett volna lemondani Tóth Bertalannak, Karácsony Gergelynek vagy Gyurcsány Ferencnek a mostani katasztrofális összeredményük után…? És miért kellett volna lemondani Márki-Zaynak, akinek a vezetése alatt az összefogás 750 ezer szavazót veszített a négy évvel ezelőttihez képest?”

Nyitókép: Facebook