Mindez alapvetően tagadása annak, hogy európai identitás csak nemzeti identitásra épülhet, az európai identitás önmagában értelmetlen. Európai nép és európai szuverenitás nincsen. Európában különböző történelmű, kultúrájú, nyelvű és hagyományú népek és nemzetek élnek együtt, és változatosságuk teremti meg az őket összefűző európai civilizációt. A konferencia intézményi végkövetkeztetéseit ezért el kell utasítanunk. A centralizációs törekvések egy olyan Európai Unió képét jelenítik meg, amely az európai nagy országok érdekeit szolgálja, és az önálló hangjukat megjeleníteni kívánó kisebb országok nemzeti érdekei elhallgattatását célozza.
A konferencia konklúziói továbbá jó bizonyítékok arra, hogy az európai civilizáció komoly veszélybe sodródott. Az európai integráció már nem a civilizációs örökség megvédését és ápolását tekinti fő feladatának, hanem egyre inkább öncélúvá vált. A stratégiai fontosságú mérőszámok terén Európa kifejezetten rosszul teljesít. Lakossága zsugorodik, a születések száma csökken, a világgazdaságban betöltött súlya hanyatlóban, miközben a védelemre fordított kiadásai egészen a legutóbbi évekig visszaszorulóban voltak.
Az Európai Unió ma mindenfélével foglalkozik, de semmilyen válasza nincsen az európai civilizáció előtt álló kihívásokra. Figyelmét az ideológiai színezetű központosításért vívott küzdelme vonja el. Mindez élesebbé tette Európa nyugati és keleti fele közötti hasadást. A közép-európai népek számára a nemzeteik jelentettek mentsvárat a szovjet katonai megszállás időszakában. A nemzeti közösséghez és a belőle fakadó értékekhez való ragaszkodás egyet jelentett az európai civilizációhoz való ragaszkodással. Míg Európa nyugati fele a saját értékeit és kultúráját övezően egyfajta fojtogató önbizalmi válságot él át, kiveszni látszik az erős nemzeteket jellemző életösztön, addig Közép-Európa kitart a keresztény és nemzeti identitás hagyományos formái mellett. Ezt a látásmódbeli különbséget és a sokszínű vélemények megjelenítését az Európai Unió jelenlegi intézményrendszere nem tűri. Fegyelmezi és bünteti a másként gondolkodó és konzervatív keresztény alapokon álló tagállamokat, miközben saját maga semmiféle vízióval nem rendelkezik Európa jövőjére nézve.”