A háborúban nem Orbánra, hanem a társadalom igényeire kellett volna koncentrálni

2022. április 12. 21:33

A legközvetlenebb feladat most az, hogy fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége.

2022. április 12. 21:33
null
Kunhalmi Ágnes
Mérce.hu

„Jelentős mértékben gyengítette az ellenzék pozícióit az is, hogy szociális programját számos liberális közgazdász a kezdetektől fogva élesen bírálta. Számos sajtóorgánum folyamatosan teret biztosított e kritikának, azt az érzetet keltve a közvéleményben, hogy az ellenzék nem ismeri fel a gazdasági helyzet követelményeit, vagy félrevezeti a választókat olyan ígéreteket megfogalmazva, amelyeket nem akar, vagy nem tud betartani. E közgazdasági bírálatok teljesen figyelmen kívül hagyták azt a tényt, hogy a demokratikus ellenzék programját jórészt az Európai Unió által folyósítandó helyreállítási alapból kívánja finanszírozni, feltételezve, hogy a korrupcióellenes politika és a demokratikusabb működési viszonyok mellett az ország megkapja a támogatásokat. A liberális teoretikusok egyébként már több mint negyven éve hangoztatják, hogy a magyar társadalom lehetőségei feletti életszínvonalon él, miközben sokan, nem indokolatlanul érzik úgy, hogy megélhetési válság alakult ki.

Végezetül a hatpárti szövetség pozícióját az is gyengítette, hogy Márki-Zay Péter az előválasztási sikere után az ellenzék leváltásáról beszélt, s emellett konzervatív-liberális beállítottságú politikusként nehezen tudott azonosulni a program baloldali, szociális elemeivel. Ez volt az egyik oka annak, hogy a közös programot csak március 9-én mutatták be, és az azt követően sem került a kommunikáció középpontjába. Így nem kaptak azok az elemek sem, mint például a bér- és nyugdíjemelések, a minimálbér adómentessé tétele, az áfacsökkentés – kellő hangsúlyt, melyek megvédték volna a magyar családokat a háború okozta negatív gazdasági következményektől.

A Fidesz-KDNP újabb kétharmados győzelme jelentős kihívások elé állítja a demokratikus ellenzéket és ezen belül a baloldalt. Véleményem szerint mind szervezeti, mind tartalmi politikai változtatásokra akkor is szükség lenne, ha a hat párti szövetség szerezte volna meg a kormányzati hatalmat, a mostani körülmények között azonban ez még inkább meghatározó jelentőségű feladatnak látszik.

A legközvetlenebb feladat most az, hogy fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége, miközben a széttagolt pártstruktúra átalakulásával is számolnunk kell. A mérsékelt konzervatív póluson a Jobbik, a liberális mezőben pedig a Momentum pozíciójának erősítése alapvető jelentőségű feladatnak, míg a baloldalon a szocialista, szociáldemokrata, illetőleg a zöld politikai irányvonal egységesítése és fejlesztése a legfontosabb cél. Ez utóbbi kiindulópontját az MSZP és Párbeszéd együttműködésének fenntartása jelenti. Úgy vélem, hogy szükséges az eddigieknél egy jóval szorosabb együttműködés a Demokratikus Koalícióval és az LMP-vel is, függetlenül attól, hogy e négy politikai formáció milyen szervezeti kapcsolatot alakít ki.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 117 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Ati Papa
2022. április 13. 20:16
Ez a nő sok mindent összezagyvált itt miután megvilágosodott. Mindenkibe belerúgott egy kicsit sőt! Még önkritikát is gyakorolt és azt írja hogy még akkor is össze kellet volna kapni magukat, ha: " A hatpárti szövetség szerezte volna meg a politikai hatalmat." Hát ez most egy darabig senkit nem érdekel, hogy mi lett volna, ha.. Van egy igen régi mondás: " Ha Mari néninek fütyije lenne ő lenne a Pista bácsi.
egy genetikusanalattvaló
2022. április 13. 19:02
"fennmaradjon a demokratikus ellenzék egysége" Az, ami sosem volt, hogyan tud fennmaradni? Ami volt, az a zsákmány reményében szövetkezés a hatalom megkaparintására. Semmi több. Előre kitervelten, aljas indokból, nyereségvágyból, szándék egységben elkövetett hatalomszerzési kísérlet volt. Csak a választók többsége megakadályozta őket a cselekmény végrehajtásában.
Dezsőke
2022. április 13. 18:59
békét
linkeloe
2022. április 13. 16:36
Baszod!Ági! Azt talán ne várjátok el OVI-tól, hogy egy normális ellenzéket is felépítsen Önmaga ellen!! Mert hogy Ti erre képtelenek vagytok, az konkrét!! :-)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!