Ön szerint nem volt olyan kézenfekvő az eredmény, ahogy utólag látszik, hogy vidék a Fideszé, a főváros az ellenzéké?
A mi választókerületünkben is látható a vidéki kontra városi különbség. Nálunk is jellemző, hogy a vidéki életmód szerint élő emberek inkább konzervatív beállítottságúak, míg a városiak gondolkodása inkább az urbanizáció jegyeit viseli magán. Ráadásul nálunk rengeteg Budapestről kiköltözött család él, akikről mindenki azt feltételezte, hogy a Fidesz számára kedvezőtlenebb szavazóbázisról van szó. Szerintem ez nem így van, ennél komplexebb ez a csoport is. Sokan vannak közöttünk olyan családos fiatalok, akik a polgári értékrend szerint élő, konzervatív beállítottságú emberek.
És azt is észrevettem, hogy a helyi, városi szavazók kevésbé az ideológiák és pártpreferenciák mentén szavaznak, inkább azt a személyt keresik és választják, akiről tudják, hogy képes az életüket jobbá tenni. Ezt mutatja az egyéni és listás szavazatok közötti 2400-as többletszavazat is. Kaptam erről szóló üzeneteket olyanoktól, aki soha nem szavaztak a Fideszre, de rám most igen. Volt, aki az édesanyjáról írta, hogy ő harminc éve a baloldalra szavaz, mégis egyértelmű volt számára, hogy engem választ.